Hová lettek a férfiak?!

Hová lettek a férfiak?!

- Kategória: Hírek, Kiemelt cikk, Vélemény

Easy Riders, megvan? Motoroznak a fiúk, bár a mondanivaló szempontjából maga a jármű szinte mellékes is – bélyeggyűjtő fiatalokkal egyszerűen kevésbé lett volna plasztikus a gondolat. A lényeg, hogy egyfajta esszenciát nyújt a film, és tükröt állít elénk: igenis döntsük el, hogy piros, vagy amerikás motorra ülnénk a helyükben, esetleg ügyvédek lennénk, rögbisisakban…

 
.

Snitt, eltelt pár évtized. Az igazi kemény motorok roncstelepen várják a végső elmúlást, hogy a mechanikus reinkarnáció után vasalótalpként térjenek vissza, esetleg gazdag svájci gyógyszerészek garázsaiban alszanak, erős D3 vitaminhiánnyal küzdve, napfényt sosem látva… A choppereket ma inkább “krúzereknek” hívják, s bőrmellényes társaik mellett szemlesütve elhaladó  tulajdonosaik csak napsütéses hétvégéken tűnnek fel velük az utakon – öt nap nyakkendő, két nap kőrokkerség, szóljon az a bóntubivájd, s mégegykólátmarika…

Persze ettől ők még “VAS”-nak hívják kétkerekűiket, de mégis több a műanyag rajtuk, mint amennyit a TVK központi raktárosa életében láthatott… Az állítólag “környezetbarát” technika közben kiszorította a karburátorokat, és a hangos kipufogók is odavesztek az EURO normákkal vívott harcokban.

Időgép On: ez a kép a 2006-os ZZR1400 “nem elég makrancos mivoltát” bírálta négy éve, a cikk megjelenésekor. A sors fintora, hogy azóta a ráció győzött a makacsság felett, s most magam is ilyen géppel falom a kilométereket… Megalkuvás lenne? Inkább kompromisszum – és a kettő korántsem ugyanaz

A ZZR1400 utolsó mentsvárként érkezett, hangosan csattanó váltójával és az életszerűen szuszogó (lélegző?) RamAiR rendszerrel egészen “retro” benyomást keltett, de sajnos hamar csorbul a varázs, ugyanis a nyeregben helyet foglalva a halkan zümmögő elektronikák, és az On/Off állás között digitálisan váltó gázmarkolat a bőrünkbe égeti a tanulságot: ez már nem az ős ZZR1100 unokája, inkább egy hamburgeren és szteroidon hizlalt ZX-12R. Persze ettől még jó vas, sőt, az egyik legjobb, de ez már nem a kilencvenes évek, s nem a GPZ-korszak öröksége. Sajnos nem az.

Moto Morini: az egyetlen olasz márka, mely szinte kizárólag olasz alkatrészekből épül

Azért nincs minden veszve, pár elvetemült – főleg európai – gyár még odateszi magát  a különleges és bolond gépeivel, melyek igenis férfikezet kívánnak, és büszkén hirdetik az adott nemzet hagyományait. Az egyetlen baj ezekkel a cégekkel, hogy a nagy lelkesedés közben szép lassan csődbe mennek – lásd Moto Morini sztori.

Az egyetlen kivétel a BMW, mely persze virágzik, hiszen valahogy – ördögi ügyességgel – egyesítik a régi vasak stílusát, hagyományait, az olyan jövőbe mutató műszaki csemegékkel, mint az űrhajókat idéző műszerfal vagy az automatikus rögzítőfék, ami napjainkban még az autók között sem elterjedt, nemhogy motoron.

Navigáció, Mozart összes, ülés- ill. markolathőmérséklet, bal/jobboldali közlekedésre váltás (!) – igen, mindez egy motoron

Szegény Captain America. Nem kimondottan rajongok a chopperekért, de az a vas mégis lenyűgöző volt. S most elmosolyodom, ahogy feltűnik előttem, mennyire bután is nézett volna ki injektoros, Euro3-as blokkal, fedélzeti számítógéppel és színes navigációval. Azt mondod, csak azért nem volt rajta, mert ’69-ben nem is létezett ilyen? Tennék rá egy nagyobb összeget, hogy nem így van… A régi mondást átfésülve nagyjából így szól az igazság: ha lenne, akkor sem lenne – és nem is hiányozna róla.

Continental 2019

Facebook Comments

7 Comments

  1. Nem a megfelelő időben születtem. Sírhatnékom van!

    1. Nem kell aggódni, én is egy (1998-as) kiscsopperrel róvom az utat, mérete létére nagyon erős, a legkomplexebb elektronika benne pedig a töltésszabályzó 😀
      Szóval a régmúltból vannak még szépen duruzsoló vasak 🙂

      De nem egész 2 év múlva jönnek a szabályozások, és a gyárakból csak ABS-es motorok jönnek, ki tudja mik lesznek a kötelező dolgok még…

  2. Igenis vannak rendes csopperek ma is, ne keverjük a cirkálókkal. Tök más. Egy VT750 spirit, vagy Fury igaz csopper, és még akad néhány.

  3. hARASZTI BÉLA

    VALÓBAN,A TECHNIKA NAGY ÚR!
    ÉN SZERETEK KÜZDENI A K4 GSXR 1000-REL, MERT PONT OLYAN ,AMIÉRT MEGVETTEM .AKI VELE TUD MOTOROZNI,ANNAK MÁS SEM OKOZ GONDOT.

  4. Hová lettek a férfiak?
    Van még belőlük elvétve egy-egy példány, de a legtöbb utánzat szoliba jár, meg manikűröshöz, divatos rózsaszín pólót visel, borotválja magát és ha vesz is motort, csak azért, mert a Petyának, meg a Fecónak is van és nehogy már őt buzinak nézzék, mert neki nincs. Na ezeknek nem valók a hagyományos motorok, csak ABS, ESR, bedöntés érzékelő, ülésfűtés, markolat fűtés, motoros középállvány, meg kardán, mert a láncfújáshoz már hülye…

    1. Bocs, de szerintem 12 óra munka után hazaérve a sötétben, esőben (garázs nincs), szerintem Te is hülye lennél a láncfújáshoz…

Válasz