Szolgálunk és védünk, két keréken

Szolgálunk és védünk, két keréken

- Kategória: Baleset-megelőzés, Hírek
0

Kilenc ország rendőri erői vonultak be Debrecenbe kedden a 64. Nemzetközi Rendőrmotoros Csillagtúra négynapos rendezvénysorozatára; a mintegy 260 autós és 70 motoros rendőr mellett vámosok, katonai rendészek és határőrök vesznek részt az autós-motoros vetélkedőkön és a közös felvonuláson.

A csillagtúra résztvevői a közterületen szolgálatot teljesítő szervezetek – mint a rendőrség, határőrség, katonai rendőrség és vámőrség – állományából és a hozzájuk kapcsolódó klubok és egyesületek tagjaiból kerülnek ki – mondták el a szervezők. A Nemzetközi Rendőrmotoros Szervezet (IPMC) évente más és más európai városban rendezi meg a csillagtúrát, és négyévente osztja ki a versenyek díjait – idén erre a debreceni Főnix Csarnokban kerül sor.

A verseny első része az előzetesen regisztrált résztvevők célba érkezésének értékeléséből áll: bizottság pontozza egyebek mellett a beérkezés idejét, a megtett távolságot, az egyenruhák és a beérkezés látványosságát, az addig megtett úton a szabályok betartását és a menetalakzat formáját. A csapatokat ez alapján kedd este külön is díjazzák a szervezők.

A rendezvény második része a rendőrök ügyességi Európa Bajnoksága. Külön kategóriákban mérik össze tudásukat a motorkerékpáros és a gépkocsizó rendőrök egy előre berendezett ügyességi pályán.

Cseh rendőrmotorok a Brno-i versenyen (fotó: Pulai László)

A rendezvényt számos szabadidős esemény is kiegészíti, ami lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő rendőrmotorosok szakmai tapasztalatcseréket folytassanak. Az péntekig tartó programsorozat része lesz egy motoros túra is a Hortobágy és Eger érintésével, majd a csillagtúra a résztvevők közös felvonulásával és az ünnepélyes záróesttel fejeződik be.

A Nemzetközi Rendőrmotoros Csillagtúrát – amely nevét a kontinensen csillagszerűen elszórt tagszervezetek után kapta a nevét – először 1930-ban Hamburgban rendezték meg, de rendszeresen csak 1952 óta gyűlnek össze rajta a kontinens egyenruhásai. A debreceni felvonulásra a magyar rendőrökön kívül a legtöbben Oroszországból, Ukrajnából, Ausztriából és Lengyelországból érkeztek.

via