Gyertyagyújtás a balesetben elhunyt motoros emlékére, s egyben gyűjtés a helyszínen meglincselt társai javára – egy hihetetlen tragédia története és a motorosok példaértékű összefogása.
– Motoros gázolt el egy szabálytalanul átkelő kislányt Kézdiszentléleken, majd nekiütközött egy lakóháznak. A baleset következtében a motoros életét vesztette. Az áldozat segítségére siető másik motorost a tragédia helyszínére összegyűltek bántalmazták, őt súlyos sérülésekkel szállították a brassói kórházba – áll a székelyhon.ro 2014 augusztusi beszámolójában.
Vétlen volt a lincselés áldozata
Szabálytalanul próbált átkelni az úton vasárnap este egy 11 éves lány, akit egy motoros elgázolt. A baleset következtében a motoros elvesztette uralmát a járműve fölött, és egy háznak csapódott Kézdiszentléleken – tájékoztatta a sajtót Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. A 37 éves motoros a helyszínen meghalt. Az elgázolt lányt először a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba szállították, majd a súlyos máj és vese sérülései miatt a brassói kórház gyerekosztályára vitték át – közölte Nagy D. István, a sepsiszentgyörgyi kórház szóvivője.
https://youtu.be/IDjm_iLDk-c
A motor utasa is megsérült, a 44 éves nőt a mentősök egyenesen a brassói kórházba szállították.
Megtámadták a motoros segítségére siető férfit
A helyszínre érkező másik motoros, egy 28 éves férfi segítségnyújtási szándékkal állt meg a baleset helyszínén, amikor is többen megtámadták, és megverték. A fiatal férfit súlyos testi sérülésekkel szállították be szintén Brassóba. A 28 éves szovátai fiú több késszúrást is kapott, a kórházi illetékesek közlése szerint a tüdejét is átszúrták. Nicoleta Marin elmondta, a baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják, ezen kívül súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt is nyomozás indult. A szerencsétlenség egyébként a felső-háromszéki településnek abban a részében történt, ahol jelentős számú cigány közösség él.

A közösségi oldalakon pár nappal a baleset után néhány nappal már a megemlékezést és az adománygyűjtést szervezik az elhunyt barátai, most az ő kérésüket továbbítjuk az erdélyi motorosokhoz:
“Békés gyertyagyújtással egybekötött megemlékezés az elhunyt motoros emlékére, valamint adománygyűjtés a sérülteknek, akik segíteni próbáltak az elhunyt áldozatnak, Sebestyény Attilának, s ahol ők is áldozatok lettek.. Tüdőn szúrták a motoros társát, megverték barátnőiket, akik még mindig a kórházban lábadoznak. Megjelenéskor kötelező a gyertya, és fontos, hogy csak békés, civilizált hangulat uralkodhat! Szerdán délután fél ötkor indul a felvonulás Csíkszeredáról a Kaufland parkolójából, illetve fél hatkor Kézdivásárhelyről. “
Megszületett az ítélet, de hol az igazság?
A Kovászna Megyei Törvényszék – hatszori halasztás után – emberölési kísérletért alapfokon három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a kézdiszentléleki Majlát Istvánt a késelésért. Az ítéletben az is szerepel, hogy orvosi kezelésre kötelezik gyógyulásáig, vagy amíg annyira javul állapota, hogy nem jelent veszélyt a környezetére. A rendőrség kérésére a bukaresti Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézetben 2014. szeptember 24-én elvégzett pszichiátriai vizsgálat eredménye szerint Majlát István tettének elkövetésekor beszámítható állapotban volt – áll az Erdély.ma beszámolójában.

Ugyanakkor bűntárgyként és bizonyítékként végleg elkobozták tőle szarvasagancsból készült bicskáját, amivel az emberölési kísérletet elkövette. Azt is elrendelték, hogy Pál Tamás kapja vissza motoros védőfelszerelését és bukósisakját.
Ki és miből fizeti meg a kártérítést?
A taláros testület civil félként Pál Tamás keresetének is helyt adott, és elrendelte, hogy Majlát István fizessen neki hatezer lej anyagi és 13 000 euró erkölcsi kártérítést. Az alapfokú ítéletben az is szerepel, hogy Majlát a Brassó Megyei Sürgősségi Kórháznak 4121 lejjel tartozik a 2014. augusztus 10. és 18. között beutalt Pál Tamás kezelési költsége címén, a Kovászna Megyei Mentőszolgálat civil félként 1186 lejre tart igényt a sebesült szállításáért és az elsősegélynyújtásért. A hivatalból kirendelt védőügyvéd és a tolmács tiszteletdíját az igazságügyi minisztérium költségvetéséből fedezik, de Majlátnak kell fizetnie az 1000 lejes perköltséget.
Az egész történet legszomorúbb, egyszersmind legdühítőbb pontja, hogy a Kézdiszentléleken elhunyt Sebestyén Attila szovátai motoros esetében a kivizsgálás már 2014-ben lezárult. Az illetékesek kimondták a végszót: noha a szemtanúk mást állítottak, véleményük szerint a motoros a balesetben szerzett sérülések miatt hunyt el, vagyis a tömeglincselésnek semmi köze nem volt a halálához.