Pont így gondolom én is.
Igyekszem úgy közlekedni, hogy ne ijesszem meg az autósokat, hiába tudom, hogy nem okozna gondot egy egy manőver.

A motoros köszönés amúgy Magyarországon is nagyon régi hagyomány. Sőt szerintem régebben amíg a megbízhatatlanabb motorok voltak többségben, többet is jelentett mint manapság.
Amikor én elkezdtem Simsonnal motorozni, az öregek azt mondták, hogy az igazi motoros onnan ismerszik meg hogy bukósisakja van (akkoriban még nem volt kötelező SMKP-n) és köszön a másik motorosnak. Szóval első dolgom volt sisakot szerezni, hogy én is “igazi motoros” legyek 🙂

Az utóbbi évek nekem az utóbbi kb.4-5 évet jelenti. Fiatal siheder JAWA-s koromból nem emlékszem különösebb negatívumra, legfeljebb arra, hogy valóban láthatatlan voltam – legalábbis itthon. Mikor elkalandoztam pl. Ausztriába, ott feltűnt a korrekt viselkedés, és ott találkoztam először a motorosok egymás közötti üdvözlésével is. Ez a 90-es évek legeleje volt; taxis sztrájk és pápa látogatós korszaka.
Kb. 7-8 éves szünet után 2004-ben ültem ismét motorra; elég szembetűnő különbség volt a korábbiakhoz, valóban szinte ellenségként éreztem magam a gépen.
Viszont ahogy erősödött a motorosok érdekképviselete – én is jártam pár demonstráción -, egyre több motoros jelent meg az utakon, az interneten kialakult “párbeszéd” (még ha ezt barokkos túlzás párbeszédnek nevezni) valóban segített. Mindemellett szerintem a teljes közlekedési kultúrában van pozitív változás – megint csak kifejezetten az utóbbi 4-5 évre gondolok -, nem csupán az autó vs motoros viszonylatban – pl. a bringások helyzete is javul, párom és magam is ezt tapasztalom, amikor bringával közlekedünk. Ezzel nem azt mondom, hogy jó a helyzet, hanem hogy javul.
Én sem szeretem, mikor az előttem haladó a padkára húzódva “követeli ki” hogy lépjem le – majd én eldöntöm, akarok-e menni, vagy jó ott, ahol vagyok. De ez is azt jelzi, hogy jobban figyelnek a motorosokra – és úgy összességében a forgalomra, egymásra az járművezetők.
Mindezek mellett természetesen a motorosoknak is “ápolnia” kell ezt a helyzetet. Én többnyire igyekszem megköszönni a gesztust, lehetőleg kézzel, vagy vészvillogóval, de legalább egy határozott biccentéssel. Nem követelem ki az előzékenységet, visszafogott tempóval megyek a sorok között, és próbálom kerülni a necces szitukat – persze egy autóból másként néz ki egy-egy helyzet, mint autóból; ami motoron simán biztonságos, az autóból esetleg (főleg kevesebb rutinnal bíró számára) veszélyesnek látszik.

Mihez képest az utóbbi évek?
Én már 2000-es év óta ezt érzem.

Előtte szó szerint vadásztak ránk. Szimplán törvényen kívülinek tekintették a motorosokat, akin büntetlenül át lehet gázolni, mert ugye mindig a motoros a hibás.
A média minden uborkaszezonban elővette a motorosok elleni hangulatkeltés kártyáját, mert ugye egy kis gyűlölködésre mindig ugranak a parasztok. Na utána mindig 1000* jobban kellet vigyázni, mert a szokásos figyelmetlenségen kívül, ami ugye azt jelentette, hogy totálisan láthatatlan vagyok mindenki számára, még azok a rohadékok is megjelentek akik az előző napi retekklubos trollkodáson felpörögve, eldöntötték hogy bosszút állnak minden motoroson, és önkéntes rendőrködésükben szándékosan az életünkre törtek. Nem mintha sok esélyük lett volna, mert vezetni akkoriban sem tudtak az autósok (aki meg tudott, annak több esze volt annál hogy ilyennel szórakozzon), mert akkoriban meg sem próbáltunk szabályosan közlekedni, inkább túlélésre játszottunk.

Sima napon 1-1 ilyen gyökér volt csak, de a hangulatkeltések után volt hogy napi 5-en akartak leszorítani, vagy letolni, vagy csak simán megverni….volt olyan is aki behúzott nekem a piros lámpánál, mert előre mentem….úgy hogy bukósisak volt rajtam….nekem nem fájt, de neki szerintem eltört egy két ujja 😀
Szóval a haverokkal figyelmeztettük egymást ha megjelent egy ilyen, és úgy közlekedtünk hogy ne tudjanak elkapni.
Ez elég durvának hangzik, de igazából ebben nőttem fel, ez volt a természetes, és élveztem, sőt mivel uraltam a helyzeteket, felette álltam a rendszernek, még nagyobb biztonságban éreztem magam motoron.
Aztán 2000-től alapból is elkezdett javulni az általános közlekedési morál, megjelentek a motoros szervezetek, felvonulások, figyelem felkeltés ami lassan de biztosan növelte a toleranciát és megértést. Sőt még a netes fórumok is hozzájárultak ehhez, mert személyesen is sok gyűlölködő autósnak próbáltam megvilágítani a mi szempontjainkat, a jobb megértés reményében.
Szóval 2000 után számomra unalmassá vált az utcai motorozás 🙂 nem vadásztak már rám. Sima figyelmetlenségek meg valahogy nem tudnak bosszantani. Hamar túl lépek az első felháborodásomon, mert szándékos veszélyeztetést manapság már csak a YT-n szoktam látni.
SŐT manapság már a figyelmetlenség is drasztikusan lecsökkent. Sokkal figyelmesebbek az autósok. Engem pl. már feszélyez, az előzékenységük. Jobban éreztem magam amíg láthatatlan voltam, és a rendszer fölött álltam. Most hogy partnernek tekintenek, nekem is partnerként kell viselkednem, és így része vagyok a rendszernek 🙂

Megjegyzem a rendőrökkel soha sem volt különösebb bajom. ők mindig tisztességesen álltak a motorosokhoz. Persze gazemberek voltunk és ha elkövettünk valamit, büntettek, de engem mindig csak jogosan…sőt többször elnézőek voltak kisebb kihágásokkal, minthogy büntettek volna.