Szintén Marquez és a MotoGP háza tájáról érkezett hír, hogy körvonalazódni látszik az idei szezon. A tervek szerint rögtön nézők nélküli dupla futammal indul a széria.. ...
motogp
motogp
Palkovics nem egyszerűen politikus, hanem kiváló szakember is, aki sorozatos kérdéseivel zavarba hozza a a boxokban dolgozó mérnököket. ...
Ekkor már az is tisztán látszott, hogy a kisebb, könnyebb 800-as Honda egyértelműen jobb és gyorsabb a korábbi 990-esnél. Olyan sokat fejlődött a technika, hogy a már említett mugellói pályán közel két másodperccel jobb időt értek el vele 2011-ben, mint a nyomatékosabb, nagyobb csúcsteljesítményű előddel 2006-ban. ...
Úgy tűnt, semmi nem állíthatja meg a Hondát, ám a 2007-es szabályváltozások és a kisebb, gyengébb motorok visszavetették a csapat teljesítményét, ezért a Formula-1-es kollégákhoz fordultak segítségért a HRC-sek. ...
Jó szórakozást mindenkinek, egyben fel a kezekkel, srácok, jöhetnek a tippek: ki melyik versenyzőnek szurkol, ki nyerje a MotoGP első virtuális futamát? ...
Jelen állás szerint tehát március eleje helyett április második felében, Argentínában veheti kezdetét a MotoGP idei szezonja, ha addig nem szigorítják a beutazási szabályokat a dél-amerikai országban. ...
MotoGP online közvetítés magyarul a Hegylakók Motoros Magazinban! ...
Kedves Motorosok! Nektek melyik változat tetszik? Annyit segítünk, hogy mi egyöntetűen a hármasra szavazunk :) ...
A helyzetet súlyosbítja, hogy két héttel később már Thaiföldön lenne a második összecsapás ...
Mégis hogy lehet „Szakértő” nálatok, aki szerint Marquez lassabb a kanyarban a Moto3 versenyzőknél? Nem láttatok még egy futamot se??? ...