Ilyenkor nincs mit tenni: igenis szólítsd fel a károkozót, hogy cselekedjen!
Tisztelt Motoros Érdekképviseleti Központ! A következő a kérdésem: úgy két hónapja történt, hogy egy parkolóban nekitolattak motoromnak, ami összetört. Kaptam betétlapot, melyen szerepel, hogy
a sofőr elismeri a vétkességét a balesetben, a K&H biztosítóval meg is történt az egyezségi nyilatkozat.
Ennek ellenére még mindig nem kaptam meg az összeget, mégpedig arra hivatkozva, hogy a balesetet okozó autós szemléje, illetve nyilatkozata hiányzik. Normális ez a hosszú várakozási idő? Illetve tehetek valamit az ügy gyorsításában?
Válaszukat várom,
Tisztelettel: T. Richárd

Kedves Richárd!
A helyzet tisztázásának leggyorsabb útja, ha azonnal felveszed a kapcsolatot a vétkes sofőrrel, és szépen megkéred, hogy mutassa be a járművét, hiszen a halogatással ő sincs beljebb – ugyanúgy felelnie kell, csak pár héttel később. Ha eddig nem tette meg, akkor sürgősen küldje el az okozást elismerő nyilatkozatot a K&H-nak.
Lényeges, hogy másolatban Téged is jelöljön meg, mert az iratokkal a kezedben már személyesen sürgetheted a biztosítót, hogy mielőbb pont kerüljön az ügy végére, és elkezdhesd rendbe tenni a motort.
Üdvözlettel!
www.Motorosok.hu – Motoros Érdekvédelmi Egyesület
Csapó Zoltán Zsolt – 06703602990
