Első kilométereim a gyönyörű célszerszámmal – Yamaha XSR 125 Legacy (2025)

Bár áprilisra vártuk, a szokatlanul furcsa időjárás miatt nem bántam, hogy csak májusban érkezett meg az új Yamaha. A szín meglepetés volt, ezért kíváncsi lettem, milyen is lesz élőben. Szokás szerint mindenféle előzetes próbaút vagy tesztvezetés nélkül sikerült motort vennem, és mint korábban, most is telitalálatnak tűnik…

Kicsit várnom kellett a motorra, mert a forgalomba helyezés előtt felszereltettem néhány extrát. Az egyik a LED-es irányjelző, a másik a gyári café racer rendszámtartó, mert a motorral érkező óriás műanyag keret jelentősen rontotta az összképet.

Élőben sokkal szebb, a képek nem adják vissza, milyen gyönyörű, és meglepő módon pont gyereknapon sikerült átvenni. Az első méterek a benzinkútra vezettek és itt mosolyogva kacsintott vissza rám egy régi emlék. Amikor a motorjogosítványt csináltam, közel 20 éve, 2006-ban egy vadonatúj ER-6N volt az oktatómotor az iskolánál. Alapvetően ezzel szereztem első motoros tapasztalataimat: emlékszem, masszív, kicsit karcos, de rettentő menő darab volt. A rutinvizsga előtti alkalommal – valaki betegsége miatt – segítenem kellett az oktatónak: a motorokat forgalomban kellett kivinni a rutinpályára, itt viszont nem a Kawasakit vittem hanem egy 92-es CB400 Super Fourt. Az első métereken meglepődtem hogy a Honda mennyivel közelebb van a bringázáshoz: minden rettentő könnyű, az egyensúly magától értetődő, fel se merül bennem, hogy eldőlhetek vele, a kuplung meg olyan könnyű mintha elszakadt volna a bowden.

A két családi GS-sel épp azon a héten lettem túl a szervizeken, és pár dolog elintézéséhez át kellett magam szenvedni a városon nagymotorral. Ezután meglepően „biciklinek” hatott a Yamaha XSR125 a maga 140 kilós (!) menetkész tömegével és a 815 mm-es ülésmagasságával, ami nekem alapból már kifelé van a komfortzónámból, de egy pillanatra sem tűnt magasnak.

Az első 1 000 km a bejáratásról szól, még a kereskedésben megkaptam az itinert, hogy ezen időszakban maradjon a fordulatszám négy-hatezres percenkénti tartományban. A F750 GS-nél ez 3 500 volt, de ott a 850 köbcenti ennyiből nevetve hozza a forgalom ritmusát. A Yamaha a csúcsnyomatékot viszont 8 000-nél, a maximális teljesítményt 10 000-nél hozza és 11 000-ig lehet pörgetni.

Hamar kiderült hogy a hatos váltóval más logika szerint kell operálni, mert ha nem esik a fordulatszám négyezer alá, akkor még a bejáratás alatt is vígan lehet haladni a kocsik és kamikaze ételfutárok között. Amikor megnyílik a teljes tartomány előttem, egy tökéletes városi gép lesz, megfelelő erővel és fürgeséggel. A váz- és futóműgeometriája egy csoda, rendkívül intuitív módon vezethető: nem csak könnyű, hanem pontosan manőverezhető és szűkebb kocsisorok között se kell aggódni az autók tükrei miatt.

Yamaha XSR125 Legacy: az ideális társ a városban

A kuplung szinte gondolatvezérelt, mintha nem is létezne semmi a kar végén, de a fogáspont azért karakteres és gyorsan megszokható. Nagyon pontosan adagolható mindkét fék, és a fékerőelosztó hiánya miatt itt visszaszoktam a hátsó fék aktívabb használatára, de ez teljesen természetesen történt. Első utunk esőben, 0 kilométeres, krétacsíkos abroncsokkal se hozta elő az ABS működését, így valószínűleg még van tartalék a fékben és a gumiban, nem is kevés…

Apropó gumi: a motor Metzeler Karoo Street abroncsokkal érkezett. Nem gondoltam, hogy valaha írok ilyet, de tökéletesen megtalálták, mi illik ehhez a mindenes karakterhez. A masszív, terepes mintázat elsőre durvának tűnhet, de meglepően halk és stabil az esős aszfalton is – nem rángat, nem ráz, még „nagy” sebességnél sem. A középső blokkok széles tapadófelületet adnak, a V-alakú elrendezés és a sok él pedig gondoskodik a tapadásról fékezésnél, kanyarban vagy laza talajon. Nem tudtam bizonytalanná tenni sem nedves, sem száraz úton és a murván is megmaradt a könnyed, ösztönös irányíthatóság.

Egyelőre 300 km van csak benne, de nagyon hamar és észrevétlenül beépült a hétköznapokba. A munkába járás mellett ebben a hirtelen hőségben hamar felvette a városi beszerzőjármű szerepét, hiszen a belvárosi pékségek, kávézók, szakboltok hirtelen értelmes idő alatt elérhetők lettek. A padkák, szűk helyek, furcsa parkolóhelyek pedig rögtönzött városi triálpályaként játékos feladatok a gépnek, míg ugyanezek egy 250 kilós, fejnehéz túramotorral inkább megoldandó problémák.

Ez az első motorom, amivel vidám és elismerő visszajelzéseket kapok, bár ennek valószínűleg a hozzá passzoló HJC sisaknak is köze van, de erről majd egy külön bemutató fog szólni.

Pár aprósággal nem vagyok elégedett, ami inkább bosszantó, mint valódi probléma, de meglátom, ez a hosszútávú használatban mennyire marad így vagy milyen megoldásokat igényelnek. Ilyen például a napos időben szinte leolvashatatlanná váló műszeregység, hogy konkrétumot is mondjak. Viszont ezekkel együtt igencsak megérte az árát, és bár célszerszám, az egyik legszebb „szerszám” és használati tárgy, amivel valaha dolgom volt.