Share the post "Cardo FREECOM 4X-teszt – Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz, mint én magamat belüről!"
Amikor két éve megérkezett az új Nexx sisakom, nagyon örültem, hogy ezt tényleg motorosok tervezték motorosoknak. Rendelkezik egy rakás érdekes funkcióval, mint például az akciókameratartó- vagy a sisakbeszélő-előkészítés. Ez adta az apropót, hogy az F 750 GS minden funkcióját kihasználjam – gondoltam, bővítem a szinte fullos felszerelést egy gyári sisakbeszélő-készlettel.
Azt hittem, ennél egyszerűbb dolog nem is lehet. Csupán meg kell rendelni a készletet, a sisakon belül már minden elő van készítve, annyi lesz a dolgom, mint egy bélésmosásnál. Csakhogy idén megérkezett a sisak új generációja, az X.WED 3, és ezzel együtt a Sena – mint a gyár beszállítója – abbahagyta az én verziómhoz illeszkedő egységek készítését…

Akárhogy kerestem az X-com szettet, már a motoros outleteknél sem akadt belőle egy darab sem. Nem volt mit tenni, alternatív megoldás után kellett néznem. A témában elmélyülve, fórumokat és YouTube-videókat átnézve, valamint ismerősökkel beszélve folyton az jött elő: a JBL hangszórós Cardo sisakbeszélőkkel mindenki meglepően elégedett. Használható applikáció, stabil kapcsolat, autópályán is kiváló hangerő.
„Hadd legyen!” mondaná a legújabb online celebritás, Kálmán bácsi. Már csak a konkrét típust kellett kiválasztanom: a Cardo Freecom 2x, aFreecom 4x és a Packtalk Neo közül, amelyek mind JBL hangszóróval érkeznek.
Alapvetően a navigáció utasításait és a motor jelzéseit szerettem volna hallani. Általában egyedül, de néha kettesben gurulunk, csapattal én nem közlekedem, így a csatlakoztatható eszközök száma nem volt fontos paraméter. A telefonálást és mentális elkalandozást nem igazán támogatom motorozás közben, de praktikus ha lehúzódva nem kell „levetkőzni” egy híváshoz. Ezekhez az igényekhez a legdrágább, 120 000 forint környékén kapható Packtalk Neo túlzásnak tűnt. A Freecom 2X és 4X között már nem volt jelentős eltérés, de a 4X automatikus zajszűréssel és hangjavítással, valamint dupla hatótávval rendelkezik, így emellett döntöttem közel 90 000 forintért.
Cardo FREECOM 4X-beszerelés: hogyan építsd be a sisakbeszélőt?
A csomag minden lényeges elemet tartalmaz. Ami nagy előny a Cardonál, hogy minden tartóelemet, hangszórót, mikrofont külön is meg lehet rendelni, így egy második sisakot felkészíteni a fogadására már nem olyan drága dolog. Illetve egy főegység elvesztése esetén nem kell teljes készletet vásárolni, ez szintén előny.
Az USB Type-C csatlakozónak kifejezetten örültem: lassan tényleg eljutunk oda, hogy egyfajta kábellel tölthető minden, pont ideje már… A kicsomagolás után a beszerelés, az előre kialakított mikrofon- és fejhallgatóhelyeknek, valamint a kábelvezetőknek köszönhetően 10 perc alatt megvolt.
Cardo sisakbeszélő beállítása
Az alkalmazáshoz csatlakozás sem okozott problémát. Itt rögtön lefutott hiba nélkül a firmware-frissítés. az 5.2-es Bluetooth kapcsolat stabil, és már elsőre feltűnt a kiváló hangminőség. Minden gondolkodás nélkül működni kezdett a telefonnal, semmi hiba vagy párosítsa újra szerencsétlenkedés. Pont, mint egy jó minőségű Bluetooth hangszórónál. A külső appok, mint a Bmw Connected App, a Waze, a Here és a Spotify is rögtön felismerték hangszóróknak. A hangbeállítás, hangszintek, hangbeállítások és a zajszűrés több lépcsőben és részletesen állíthatóak. A JBL logó se marketingfogás a hangszórókon, hanem valóban adott az átlag feletti hangzás.
Ami még fontosabb, hogy az eddig a motoron nem elérhető menüelemek aktiválódtak, miután társítottam a BMW-t a Cardóhoz. Meglepően egyszerűen tudtam a menüből elindítani első motoros hívásom és a kapcsolatra a túloldalon sem volt panasz.
Az első tapasztalatok az új sisakbeszélővel
A gombok némi megszokást igényelnek, de az elhelyezésük jó, és még kesztyűben is jól érzékelhetőek, hála a tetejüket jelző kis kiálló műanyagoknak. Persze ezekre nekem mint BMW-snek az égvilágon semmi szükségem nincs bekapcsoláson kívül, mert a motor kormányán lévő okoskerékkel minden funkciót vezérelhetek. Legyen az a navigáció állítása, telefonálás, és – számomra érhetetlen módon – a zenehallgatás. Egy újabb jó pont a BMW-nek: a híváskijelzésnél, illetve -indításnál a névjegyek mellett itt is megjelennek a kontaktok profilképei, hogy még egyszerűbb legyen a keresés. A hangerő kesztyűben is könnyen állítható, ez kimondottan hasznos, még jól jöhet hosszútávon.
Hogy teljes legyen a teszt, az FM rádiót is kipróbáltam: sajnos a keresés nagyon lassú, itt érződik, hogy a hardware a sisakbeszélőben van. Mire talál egy adást, majd visszaszól a telefonnak, akár 5-6 másodpercbe is telik, ami hosszas folyamat. Nyilván, ha valaki lementi kedvencnek az adott állomást, ez nem fog gondot okozni, de az első beállítás eltart egy kis ideig.
Egy apróságtól viszont azt hittem, megőrülök. A navigációs utasítások, mintha egy Amerikából hazalátogató 2. generációs magyar szájából érkeznének. „Fordzsulj dzsobbra a kosjút ú-tí-szí-éééé…”. Na 95 000 Forintért nem ezt a fajta segítséget vártam a navigációban. Mi lehet magyarra állítva, hogy egy angol szófelismerő próbál magyar szöveget olvasni? Végigmentem a motor menüjén, csak angol nyelv választható, magyar sehol. Végig mentem a Motorrad Connected App menüjén, ott is minden angol – nem értem. Angolra állítottam a telefonom menüjét is, hátha segít. próbából újraindítottam a 90-es évek emlékére, hátha a jó öreg megoldás segít… ugyanaz. Rémlett valami hasonló sztori egy ismerős kocsijával kapcsolatban, felhívtam hát. A megoldás? A BWM azonosító lokalizációja, szóval a BMW ID fiók nyelvét kell angolra (!) állítani, mégpedig a weboldalon, mert csak az autós app-ban állítható közvetlenül, a motorosban nem, és megszűnik a hunglish akcentus a fülemben.

A kis bökkenő után úgy néz ki, azt sikerült beszerezni, amire tényleg szükségem volt. A tartósságát az idő eldönti, de a két év garancia megnyugtató, és egyébként is simán lehet, hogy két-három év múlva már másik sisakban motorozom.
Share the post "Cardo FREECOM 4X-teszt – Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz, mint én magamat belüről!"











