Susanne Koerner megismételhetetlen túrája: 2000 kilométer hóban, fagyban

Susanne Koerner megismételhetetlen túrája: 2000 kilométer hóban, fagyban

              - Címkék |Cikkek, Túrák

A német Continental mindig is élen járt az úttörő megoldások fejlesztésében, és így volt ez közel száz évvel ezelőtt is, amikor egy ifjú hölgy kereste meg a céget, hogy a vállalat mérnökei készítsenek neki egy szett „téligumit” a motorjára.

Csaknem száz évvel ezelőtt, 1926 telén egy kitartó és kalandvágyó motoros, Susanne Koerner úgy határozott, hogy teljesen egyedül elmotorozik Berlinből Birminghambe, ráadásul decemberben, így a távolság és a hiányos infrastruktúra mellett a zord időjárással is meg kellett küzdenie. Ha mindez nem lett volna elég merész terv, csupán 6 nap állt rendelkezésére, ami egy téli motorostúrán a mai gépekkel és felszerelésekkel is embert próbáló feladat lenne.

Susanne Koerner felejthetetlen túrája

A kalandos útról az abroncsokat készítő, német Continental is megemlékezett, kiemelve, hogy ez volt az egyik első úgynevezett PR-motorostúra. A vállalat ugyanis már akkoriban lelkes segítője volt a versenyzőknek és a meghökkentő teljesítményt elért motoros világjáróknak, ezért mindenben támogatta Susannne-t, aki cserében részletesen beszámolt tapasztalatairól, hogy segítse a motorgumik fejlesztésén dolgozó mérnököket.

Susanne Koerner és a világjáró motor

Az út során Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül haladt, majd komppal jutott át Angliába. Az utolsó szakaszt a ködös Albionban tette meg, a visszaemlékezések szerint már nem havas, de szinte mindvégig vizes vagy sáros, csúszós utakon. Tovább nehezítette a helyzetét, hogy a korabeli úthálózat sok helyen még macskakő borítású volt, mellékutakként pedig egyszerű földutak szolgáltak, és mi tagadás, a térképek részletessége és az utak táblázottsága sem érte el a mai szintet… Ennek dacára sikerrel járt, és hat nap alatt teljesítette a nagyjából 2000 kilométeres utat.

A Continental korabeli beszámolója az embert próbáló útról

Koerner teljesítménye nem csak technikai, hanem társadalmi mérföldkőnek is számított: a motorozás akkoriban még szinte teljesen férfiak uralta világ volt, ám Susanne sikeres túrája is hozzájárult, hogy a következő évtizedekben megannyi nő választotta ezt a csodás hobbit.