Ott tartottam, hogy még szombaton megérkeztem az Adelaide partjaitól nem messzire lévő kis szigetre.
Reggel 10 korul gurultam le a komprol, es a nap hatralevo reszet a sziget keleti reszenek, a Dudley-felsziget felderitesevel toltottem, majd megindultam mostani szallashelyemre, a Flinders Chase Nemzeti Park peremen, a sziget deli oldalan fekvo kempingbe. Utban idefele meg le-letertem itt ott, igy nagyjabol sikerult a sziget deli oldalat kipipalni. Mar amennyire egy Csongrad megyenel kicsit nagyobb sziget egyik felet le lehet tudni egy delutan alatt. Inkabb az uthalozat surusege, a latnivalok szama hatarozza meg, mennyi idot toltok el egy helyen. A Kenguru-sziget eseteben ugy tunt, hogy a harom-negy, terkepen pirossal jelolt aszfalt ut mellett inkabb a sziget eszaki es kozepso teruleteit halozzak be jobban a vagyott foldutak, delen inkabb csak egy-egy kis osveny mereszkedik ki a partig. A jol sikerult szombati felderites utan ejszaka mar eroteljes esozesek kezdodtek, igy vegul a vasarnap esonappa alakult. Annyira nem is bantam, mert egyebkent is volt inteznivalo: a szombati naplot is meg kellett meg irni, olvasnivalo is akadt, es bo 8 nap utazas utan a korlatozott ruhakeszletre is rafert egy kis frissites. Mivel igy egy nap kiesett, es az mar a szombati kor utan is latszott, hogy itt azert joval tobb idot is el lehet tolteni, mint az eredetileg felvallrol betervezett ket es fel nap, ezert meg vasarnap elhataroztam, maradok meg ket napot a kempingben. Kozben persze aggodva figyeltem az idojarasjelentest is. Ugy tunt, hogy vasarnaphoz kepest egyre kevesbe lehet esore szamitani, bar az mar akkor feltunt, hogy az aktualis korulmenyeket sem tukrozi a webes joslat. Igy mondjuk annyira nem lepett meg, mikor vasarnap ejjel arra ebredtem, hogy omlik az eso, mintha valaki slaggal locsolna a satrat. Nem aggodtam tulsagosan a szallas miatt, rutinosan egy dombra huztam fel a ponyvat, ami mar vasarnap is kis szigette alakult, de a jo minosegu sator, a meg felelo elhelyezessel kombinalva eleg jol allta a sarat.
Tobbszor is felriadtam, mikor megindult a zuhe, de egyik alkalommal kicsit mas jellegu neszezes keveredett az utemes kopogasba. Ahogy fekszem, ereztem, hogy valami mintha meglokne a labam. “Ah, biztos csak a szel” – gondoltam. Par masodperc mulva megismetlodott a jelenseg, ekkor mar lampat ragadtam es elhataroztam, utana jarok. Elhuztam az ajto zippzarjat, es farkasszemet neztem egy zsomlere kiehezett posszummal. Nem tudom, mire szamitottam, de ahogy a retinajarol visszaverodott a fejlampa fenye, eleg ijeszto kis teremtes volt. Szerintem azert o is elegge megijedhetett, mert eltartott egy ideig, mire a dupla fal koze rekedve vegul csak megtalalta a kibuvot, es elrohant a tabor hatarat jelzo drotkerites fele. Az esetbol okulva kicsit bentebb hoztam a kajat a sator falatol, ne csabitsa oket annyira.
Reggelre mar latszott, hogy nem sokat er erre az idojarasjelentes. Mondjuk, mire is szamithattam: egy ennyire delen fekvo, az antarktiszi legorvenyek fele nyitott, a hideg oceani szelek dominalta szigeten akar percenkent is valtozhat az idojaras. Engem inkabb az utak allapota aggasztott egy kicsit, itt ugyanis szinte minden foldutakon erheto el.
Elotte viszont akadt meg nemi elinteznivalom. Mar a multkor elkezdtem a nyomozast gumi ugyben, es tobb-kevesebb elegedettseggel meglatogattam a Kessner Motorcycles uzletet. Nem hagyott nyugodni a dolog, igy az ADVRiderre irtam egy kerdest. Hamarosan jott is nehany valasz, es egyontetuen mindenki a GC Motorcycles nevu helyet javasolta, mondvan, barmit beszereznek, eleg komoly raktarkeszlettel dolgoznak, es igen segitokeszek. Milyen jol jon ilyenkor a Skype, foleg, hogy a telefonom is elveszett a multkor. Par perc, es sikerult is mindent lebeszelni.
Tortent kozben egy kis malor: Dot, a kemping rezidens kenguruja, aki kenyere-kedvere terelgeti az embereket, ugy gondolta, jo poen lenne megragni a laptop kabelet. Eloszor eszre sem vettem, csak miutan az egyik gondnok figyelmeztetett, akkor lattam, mire keszul. Kicsit eltartottam a fejet a kabeltol, mire o valaszul beleharapott a puloverembe. Nem vitas, ki itt a fonok! Arra viszont jo volt az akcio, hogy elterelte a figyelmet a kabelrol, aztan – szokasos kenguru modon, a farkat, es a ket labat hasznalva – eloldalgott.
Tudtam, hogy ket napom van felderiteni a sziget hatralevo reszet, ezert megprobaltam ket, nagyjabol egyforma kort kialakitani. Kb. 250 km-es hurkokrol volt szo, egyik a nyugati, eszaknyugati reszre koncentralt, a Flinders Chase Nemzeti Park kornyekere, egesz Parndanaig, a masik pedig a legjelentosebb telepules, Kingscote kornyekere osszpontosit, mellette persze a belsobb, foleg mezogazdasagi teruletek is valamennyire erintesre kerulnek. Osszeallitottam egy kis napi csomagot a hatizsakban. A legszuksegesebbek kerultek bele: minimalis szerszamkeszlet, foleg gumijavitashoz, egy potbelso, nehany aprosag, vizallo ruha, keves kaja, meg egy kulacs viz. A tobbi malhat a taborban hagytam, sokkal elvezetesebbe teve a napot. Aszfalton nem nagyon erezni ezt a kb. 30 kilot, de terepen, illetve gyakori megallaskor sokkal kenyelmesebb lepesben haladni vagy le-felszallni a motorrol, ha nincs agyonpakolva. Magamra oltottem az elozo
napi bevasarlas utan meg vizes motoros ruhat, aztan elindultam…
Az elso szakasz a nemzeti park deli reszere vezetett. A bejaratnal, ha jol emlekszem $5-ert megvaltott belepo utan jo minosegu aszfalt kanyarog nyugati iranyban, de mivel nemzeti parkrol van szo, aminek legfontosabb feladata az allatok vedelme, ezert szinte lepesben haladtam. Emiatt egy kemenykedo, fiatal srac folyamatosan le akart tolni a dupla zarovonal miatt, de aztan inkabb hagytam felrobbanni a kormany mogott, es meg jobban elvettem a gazt, immar csak 50 korul haladva.
Az elso megallo a Remarkable Rocks, a tengerparti granit formacio. Ekkor meg viszonylag jo ido volt, bar azert a sziklak altal formalt termeszetes szelcsatornaba belepve kicsit lefagyott a fulem. Keszitettem par kepet, mert meg nem fotoztak le elegen a sziklakat.
Az aszfalton par kilometert visszafele haladva kezodik a Shakle Road, ami jelen pillanatban egyetlen foldut, ami eszak-del iranyban atszeli a nemzeti parkot. Rakanyarodtam, aztan eszembe jutott, hogy lassan ideje lenne tankolni. Konnyu itt abba a hibaba esni, hogy kicsinek gondoljuk a szigetet, aztan, mikor a legkozelebbi benzinkutig 70km-t kel motorozni, akkor atertekelodik a tavolsag.
Vegul ugy dontottem, hogy tovabbi foldutas probalkozasok elott elobb Parndanaban megtankolok, ugyhogy visszamentem az aszfaltra, es viszonylag nagy gazzal megceloztam a korabbi adminisztracios kozpontot. Keletre tartva egyre jobban beborult, mire elertem a kis telepulest, addigra mar szakadt. Mit ne mondjak, nagyon hianyzott, epp kezdett a motorosruha megszaradni rajtam. A 30 literes tankba 28.6 litert tankoltam.
Innen eszakra fordultam, es arra gondoltam, hogy meglatogatom azokat a hol homokos, hol sziklas obloket, amikrol korabban olvastam: Stokes Bay, King Georges Beach…etc. Mind egy-egy kis gyongyszem a North Coast Roadra felfuzve. Talan 50-60km-t tehettem meg cikkcakkban, nagyjabol az ut altal kijelolt iranyban haladva, de sokszor arrol leterve, ha valami erdekeset lattam. Szerintem ez a legjobb modja a sziget felfedezesenek, a tavolsagok miatt nem nagyon kell elore tervezni, az utviszonyok is nagyjabol allandoak, csak neha fut bele az utazo egy-egy razosabb szakaszba, de ott is inkabb csak a hullamosan felgyurodott utfelulet okoz kellemetlenseget. Mint peldaul Stokes Bay fele haladva, ahol egyszeruen keptelem voltam eldonteni, hogy a latasom is elhomalyosito, kiegyensulyozatlan centrifuga erzest kelto 30-40-es tempo, vagy a jegen motorozashoz hasonlo 80-90-es tempo a rosszabb.
Altalaban ezeken az egyenetlensegeken nagyobb tempoval kenyelmesebben, biztonsagosabban lehet haladni, de itt valahogy olyan rossz tempoban talalta el a foldgyalu a ritmust, hogy nem nagyon van jo megfejtes a kerdesre. Aztan a sziget nyugati reszenek legfontosabb vilagitotornya, a Borda-fok fele vettem az iranyt. Nem voltam teljesen biztos eddigre mar, hogy kivanom-e meg a fagyos szelet, de ha mar itt voltam, nem lehetett kihagyni ezt a 30km koruli foldutat.
Visszafele arra lettem figyelmes, hogy gazelvetelkor a motor femes hangon csilingel. A kuplungot behuzva szerencsere vilagossa valt, hogy a fordulattol fuggetlen a zajforras, igy aztan a lancnak tulajdonitottam a hangot. Egy ido utan aztan nem hagyott a kivancsisagom nyugodni, a kozeledo sotetedes ellenere lehuzodtam, megvizsgalni a problema okat. Termeszetesen a multkor megtoldozott lancvezeto szabadult el megint, gondoskodva a masnap reggeli szorakozasrol.
A Borda-fok utan nem a rovidebb, aszfaltos utat valasztottam, hanem a Shakle Road nevu foldutat, ami gyakorlatilag egy bulldozer durta csapas a nemzeti parkon at. Nem egy rossz utvonal, de valahogy vegig arra gondoltam, mint Tasmaniaban a Western Exploreren motorozva: eltekintve attol, hogy erdogazdalkodasi, tuzvedelmi szempontbol fontos lehet egy-egy ilyen ut, megiscsak egy osi vadon testen ejtett seb. Reggelre mar adott volt a feladat, megis majdnem elfeledkeztem rola. A tegnapihoz hasonloan esos, de meg hidegebb ejszaka utan kicsit kesobb ebredtem, egykedvuek keszulodtem a permetezo esoben, aztan – mikor mar majdnem indulasra keszen voltam – esett le, hogy itt meg akad par feladat.
Mivel mar masodjara okoz problemat, kicsit jobban nekiultem a feladatnak. Lebontottam minden zavaro elemet a motorrol, hogy rendesen hozzaferjek a gumi lancvezetohoz. Vegul egy gumijavito tapaszbol, ketkomponensu ragasztobol keszitett koronggal kipotoltam a szerviz gondatlansaga miatt elszakadt reszt, es – mivel csavarnak meg mindig hijan vagyok – ujabb, de gondosabban elhelyezett kabelkotegelokkel rogzitettem a lengovillahoz. Remelem, mostmar Adelaide-ig jo lesz, majd ott megoldom rendesen.
Mar majdnem 11 ora fele jart, mire el tudtam vegul indulni. Kingscote volt a cel, annal is inkabb, mert az eso meg mindig nem hagyott alabb, ott legalabb – gondoltam – talalok fedelt a fejem fole, ha olyan programra vagyom. Kingscote maga nem hagyott bennem tul mely nyomot, szokasos kis tengerparti varoska, viszont a sziget tortenetet bemutato muzeum eleg erdekesnek bizonyult, bar a mezogazdasagtol a vilagitotornyokon-kommunikacion, a kitomott allatokon at a szabadkomuvesek gyuleseig volt ott minden egymas melle halmozva.
Kingscote utan eszakra kanyarodtam, Emu Bay fele. Itt sikerult egy maganteruletre is behajtani, amire csak akkor jottem ra, mikor mar kifele jottem…a tulajdonos meg befele. Szuros szemmel adta tudtomra, hogy vaj van a fulem mogott.
A vegen majdnem ram sotetedett, ami eleg nyomaszto erzes volt, mert a Nap mar a latohatar szelen ult, elottem volt meg vagy 50km, raadasul a kenguru-fertozott nemzeti parkon at. Nehany eroteljesebb fekezest kiveve szerencsere nem tortent semmi incidens, ugyhogy epsegben megerkeztem a masodik, felderitessel toltott naprol is.
