Kezdődik: MotoGP 2012!

Kezdődik: MotoGP 2012!

              - Címkék |Események, Kiemelt cikk, Versenyek

Amire november óta vártunk, végre karnyújtásnyi közelségbe került: pár óra múlva feldübörögnek a gépek a katari pályán.

[wp_bannerize group=”cikkek” limit=”1″]
.

Minden eddiginél érdekesebb lesz a szezon, hiszen az elmúlt évtizedekben mindössze pár alkalommal változtak a technikai kiírások, most viszont három forradalmian új kategória mutatkozik be az idénynyitó futamon. Jönnek a vadonatúj, négyütemű Moto3 gépek, melyek a zümmögő 125-ösöket váltják, megérkeztek a széria-alapú CRT-k, nekik a királykategóriával kell felvenni a versenyt, és változott a MotoGP legfelsőbb osztályának kiírása is, hiszen 2012-től literes vasakkal köröznek majd Rossiék a versenyhétvégéken.

Idén tizennyolc alkalommal csapnak össze a pilóták a világbajnoki trófeáért, a szezon egészen november közepéig tart, és a hagyományos helyszínen, Valenciában búcsúzik a mezőny a 2012-es bajnokságtól.

Az edzések európai idő szerint ma délután hattól este fél tizenegyig tartanak, majd pénteken hattól 21.40-ig körözhetnek a versenyzők. A kvalifikációt szombaton hattól kilencig tekinthetitek meg, a versenyek pedig vasárnapeste hétkor indulnak.

Magyarországon a DIGI TV hálózatában elérhető az adás, de aki nem rendelkezik ilyen előfizetéssel, az sem marad le a futamokról: a Hegylakókon folyamatosan frissítjük az online stream-ek listáját, ahol jó minőségben követhetitek a futamokat!