Sziasztok! Számomra hihetetlenül undorító hogy milyen aljas módon próbál pénzt kihúzni a zsebemből a Signál Biztosító!
Tavaly vásároltam egy járművet, amire a Netrisk.hu portálon választottam biztosítót. Megkötöttem a szerződést, küldték a csekket, amit természetesen befizettem, bár már az nem tetszett, hogy teljesen más összegről szólt, de még lenyeltem… Majd több mint 3 hónapig a kutya nem szólt hozzám a biztosítótól.Természetesen azt hittem minden rendben, mire érkezik egy küldemény, amiben a biztosító visszaküldte befizetést, mondván, hogy nem találja a szerződést, ezért újat kell kötni, és több mint 30 ezer forint biztosítási fedezetet fizessek még be!
Paff! Mi ez? Szerintem a legnagyobb csalás és átverés! Bezzeg azóta hetente követelik a pénzt, levélben sms-ben! Mit tehetek ilyen esetben?
üdv,
István

Kedves István,
szerencse, ebben a kusza helyzetben, hogy egy alkuszcéget bíztál meg a biztosítás megkötésével, vagyis ilyenkor – minimum – megoszlik a felelősség közötted és a szerződést jegyző alkusz között. Először is keress meg és nyomtass ki mindent, ami igazolja, hogy jóhiszeműen jártál el és úgy töltöttél ki/fizettél be, ahogy azt számodra előírták. Ha valóban így van, nincs félnivalód.
Amennyiben a Netrisk nem oldja meg “házon belül” a vitát, akkor kerülhetsz te képbe, de ahhoz már elképzelhető, hogy jogi segítségre is szükséged lesz.
Az olvasók segítségét is kérjük: ha bárki került már hasonló szituációba, esetleg sikeresen meg is oldotta azt, várjuk tapasztalatait levélben vagy itt a kommentek között – hátha segít a helyzet minél egyszerűbb rendezésében.