Sokan keseregnek, hogy atyaég, vége a nyárnak, most mi lesz? Jómagam örömmel látom, hogy a hőmérséklet végre az elviselhető tartományba kúszik…
Végre nem teher, inkább kellemes viselet a protektoros cordura, ami esténként remekül véd a hűvösebb zugokban, amikor az erdők mélyén, az egyre korábban alábukó nap felé motorozunk. Élvezem az illatokat, és tetszenek az ezerszínű fák is, ahogy az élénkzöldtől a rozsdás vörösig ragyognak az “arany óra” utolsó perceiben.
Bár a motorozást is élvezhetném, de nem. Az ősz velejárója, hogy megszaporodnak vidéken a mezőgazdasági gépek, melyek méretes kerekeikkel felhordják a poros, murvás, rosszabb esetben sáros maradványokat az úttestre – az autósoknak ez bosszúság, hiszen koszos lesz a verda, a motorosoknak viszont azonnali baleseti forrás.
Sajnos a hétvégén is szemtanúi lehettünk, ahogy az útra felhordott murva megviccelte egyik márkatársunkat, szegény, hiába próbált menteni, a jobbos kanyarban már az ív kijáratánál tartott, amikor beütött a krach. Szerencsére szolid, visszafogott tempóban hajtott, így ő és a motor is megúszta a kalandot, de ilyenkor újra és újra eszünkbe jut: kinek a feladata lenne azt eltakarítani ezt a dzsuvát?!
A törvény betűje szerint azé, akitől származik, de az esetek többségében ez aligha bizonyítható. És ha helyszínelést kér a motoros a baleset után? Az ismeretlen elkövetőt soha nem találják meg, ő pedig jó eséllyel fizethet némi bírságot relatív gyorshajtás címén (ha tízzel mentél akkor mér’ nem öttel?), mivel nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, nyilván.
Tudom, lassan már unalmas, és nem is mondom el – sokkal – többször: itt a nyárutó, remek idővel, vagyis motorozzunk sokat, de kiemelten figyeljünk az utakon, és tudatosan keressük a traktorok, munkagépek nyomait. Legyünk mi elővigyázatosak, ha már az, akinek dolga lenne, nem figyel a saját hibájára…