Gábor sérülése után nem szívesen térne vissza súlyos balesete helyszínére, ugyanabba a szériába, célja egyértelműen a Moto2…
.
Talmácsi júniusban a Superbike-széria Supersport 600 versenyén szenvedett szilánkos sípcsonttörést, ugyanis a Portugál Nagydíjon felrobbant alatta a motorblokk, mely megsebesítette a bal lábát. Az Origónak adott interjúban korábban elmondta, a becsapódó fémdarab miatt az egyik sípcsont melletti izma elhalt, többször is műteni kellett, azóta mégsem vetődött fel benne, hogy abbahagyja a motorozást. “Most is azon dolgozom, hogy újra indulhassak a MotoGP-n Moto2 kategóriájában. Csak oda akarok visszamenni, más lehetőség nem érdekel.” – áll az Origo.hu beszámolójában. Ezért Gábor máris motoron edz, ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, bár a sebességváltással még akadnak gondjai.

A MotoGP-n 2007-ben a 125 köbcentisek között világbajnok motoros bízik benne, hogy a tavaszra felépül, kiveszik a csavarokat a sípcsontjából, és a szezonban néhány futamban rajthoz állhat valamelyik csapat színeiben. Arra is választ adott, hogy miért a MotoGP-t választja a Superbike helyett. “Onnan indultam, és a tíz év alatt jó kapcsolatrendszerem alakult ki, ott jobban ismernek. Mindkét sorozatban pénz kell a szerepléshez, a Moto2-höz több is, de bízom benne, ezt a hátteret is elő tudom teremteni szponzorok segítségével. Az is egy szempont, hogy a gyorsasági motoros-vb-n egyetlen motorblokk sem robbant szét alattam, míg a másik sorozatban ez megtörtént sajnos.”

Szurkoljunk hát együtt Gabesznek, hogy valóban sikeres legyen a visszatérése, jó lenne újra magyar himnuszt hallani a világbajnokságon, ahogy 2007-ben annyiszor – hajrá Gábor!
.