“Minden tiszteletem azé, aki így eljött ideáig ezzel a motorral!” Lefordítva ez annyit tesz: ipari hulladékot vezetsz, barátom. Sebaj, nem adom fel.
Eljött hát a nagy nap, végre értő kezek közé adhattam a KTM-et. Szükség is volt rá, ugyanis pont a kakucsi futóműnap délelőttjén vert egy irgalmatlan nagyot a kezemre a motor, pedig csak egy apró úthibán hajtottam át – ebből még magam is leszűrhettem, hogy a futóműbeállítás finoman szólva is siralmas.
A Kakucs-ringen Dávid Pisti barátom üdvözölt, s volt olyan kedves, hogy saját, pályán megtett köreit elodázva egyből szerszámot ragadt, hogy kezelésbe vegye a jószágot. Nos, volt teendő bőven, ugyanis az szinte biztos, hogy a tízéves járgányba utoljára pont tíz évvel ezelőtt került friss teleszkópolaj, és ez bizony a működésén is meglátszott.
Mivel nincs még túl sok pályán szerzett tapasztalatom a géppel, a próbakör lehetőségét átadtam a nálam sokkal rutinosabb supermotós kollégának, aki csak ennyit mondott a menetpróba végén: “Minden tiszteletem azé, aki így eljött ideáig ezzel a motorral!” Félreértés ne essék, ezzel nem az én vezetési tudásomat emelte a magasba, inkább röviden összefoglalta, hogy mennyire sok teendő is vár ránk a felfüggesztést illetően.
No, de addig is, míg lesz időnk és anyagi keretünk atomjaira szedetni a futóművet, azért tekergettünk, pontosan tekertettünk pár fordulatot az osztrák egyhengeres minden paraméterében állítható lábain. Lám, ismét bebizonyosodott, hogy szinte minden motoron lehet javítani: az eddig kelletlen viselkedés, mely a lassú, szűk fordulókat jellemezte, most teljesen megszűnt, combbal megindítva azonnal szűken elfordul a masina, és a tempós íveken is határozottan jobb lett, bár a teljes sikerhez sajnos elengedhetetlen lesz az alapos szerviz.
Addig is igyekeztem ellesni pár mozdulatot a körülöttem karistoló supermotósoktól, illetve a depóban is körbekérdeztem a kigyorsításokon el-elkúszó első kerék problémájáról, s a válaszokból kiderült, nem a futómű a legnagyobb baj. Át kell szokni egy teljesen új, eddig ismeretlen vezetési stílusra, azaz magamat a kormányhoz húzva szinte “meg kell csinálni” a tanksapkát, és szépen lassan minden a helyére kerül.
A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a közel egyperces köridő a futóműállítás után 54-55 másodpercre zsugorodott, majd az új technikát próbálgatva, bár magamat lassúnak és darabosnak éreztem a pályán, a stopper megmutatta, hogy ez a jó út: az utolsó körökben már az 53-as köröket kezdtem harapdálni. Hogy ez még mindig igencsak gyér, és be lehetne menni akár ötven alá is? Így van, folytatjuk hát a körözést, hiszen pontosan ezért került képbe ez a vas. Tanulni, tanulni, tanulni, s közben jól érezni magunkat. Ahogy most áll, a KTM mindkettőre tökéletes lesz…