Kitartásból és elszántságból is jelest érdemelnek azok a magyar motorosok, akik most apró gépeikkel szeretnék meghódítani a sarkkört.
Több mint ötvenéves Danuviákkal vág neki három magyar férfi a sarkkörön túli területeknek. Ha teljesítik a tízezer kilométeres túrát, bekerülnek a Guiness-rekordok könyvébe. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen az elérhető maximális végsebességük 60 kilométer lesz óránként – áll a Híradó beszámolójában.
Motoros Guinness-rekord felállítására készül három magyar férfi, akik a jövő héten kelnek útra veterán járműveikkel, hogy eljussanak az Északi-sarkkörön túlra. A Rozsdamarók XV. Veteránjármű Találkozója éppen erre a hétvégére esik, a tagok közül pedig többen elkísérik hétfőn a csapatot a magyar határig.
A Tapolcához tartozó egykori Diszel községben alapított Rozsdamarók Veteránjármű Egyesülete három tagja Danuvia típusú motorjaikkal a Veszprém megyei településről a norvégiai Nordkappra, vagyis az Északi-fokra akarnak eljutni, amely a kontinentális Európa legészakibb pontja, és jóval túl van a sarkkörön. A több mint ötvenéves járműveket a résztvevők maguk szerelik össze az egyesület elnöke, Mohos Csaba garázsában. Mindhárom motort korhűen felújítják, még a festést is gyári színkód alapján készítik. Az alkatrészeket baráti felajánlásokból és veterán börzékről szerezték be.
Az Északi Fény Danuvia Túra nevű utazás során csaknem 10 ezer kilométert kell megtenniük a Guinness-rekord felállításához. A túra ötlete a rozsdamarók elnökének, Mohos Csabának a fejéből pattant ki. Még gyerekkorában egy hosszú téli estén az Autó-Motor című újságot lapozgatva olvasta, hogy valaki Danuviával egészen Nordkappig jutott. Ez beindította az ő fantáziáját is. A példaadó Bús Antal mezőgazdász volt, aki 1968-ban elhatározta, feleségével együtt meghódítja az Északi-fokot, méghozzá egy 125 köbcentiméteres motorkerékpárral. A több mint 8600 kilométeres Magyarország-Skandinávia-Magyarország távolságot kicsit több mint egy hónap alatt járták meg.