Itt fekszik a közelben, legtöbben már jártunk is arra motorral, mégis csak kevesen tudják igazán, milyen csodákat rejt. Igen, ez a Tátra, mely a Kárpátok 1200 kilométer hosszan elnyúló hegykoszorújának északi részén, Szlovákia és Lengyelország határán átívelve terül el. Ez a Központi Kárpátok legmagasabb része, ugyanakkor a világ legkisebb kiterjedésű magashegysége – területe mindössze 785 négyzetkilométer. Most megmutatjuk, mit nem érdemes kihagyni, ha arra jársz…
A vonulat három nagyobb részre osztható, ez a Nyugati-Tátra, más néven Liptói-havasok, a Keleti-Tátra, ezen belül a Magas-Tátra és a Bélai-Havasok, illetőleg a Lengyel-Tátra.
Az Alacsony-Tátra alkonyati fényekben – bár földrajzilag nem tekintik a vonulat részének ezt a délre fekvő részt, általában ezt is Tátraként emlegetik
Cikksorozatunk címe ezúttal egy kicsit megtévesztő, tudniillik a hegységben nincsenek a korábbiakban bemutatottakhoz hasonló, azon átívelő hágók, így ezúttal a déli területek két látványos hegyi útját, valamint a Magas-Tátrában húzódó 537-es utat mutatjuk be.
A Tátra mint csodás kirándulóhely
Egy hosszúhétvége alkalmával is megéri célba venni helyünket, hiszen fővárosunktól kb. 270 kilométerre fekvő hegység szívében fekvő Tátralomnic. Aki a legrövidebb úton menne, válassza a tulajdonképpen egyenesen felfelé vezető lehetőséget. A természeti és történelmi szépségek kedvelőinek ajánlható a közepesen hosszú, de talán egy kicsit lassabb út, mely gyönyörű helyeken visz keresztül. Végül, de nem utolsó sorban pedig megközelíthető a helyszín Kassa felől is, ez jóval hosszabb, viszont nem jelentősen lassabb. Persze akinek nem a megérkezés a cél, az változatosabbnál változatosabb aszfaltcsíkokon kanyaroghat, például ezen vagy akár ezen, hogy már az odamenet is felérjen egy kalanddal.
Karnyújtásnyi távolságban számos látnivaló
Ha már a környéken vagyunk, kedvünktől függően többféle desztináció közül választhatunk. A lenti területeken Poprádot kiindulópontnak véve, attól délre, a 3075-ös úton Hernádfalu irányába haladva, lenyűgöző panorámával csábító útra lelhetünk, akárcsak a mókás nevű Káposztafalva irányában, a Hernád-áttörést megcélozva.
A Tátra szép vonulatai madártávlatból
Lengyelországba szintén érdemes lehet átruccanni, ugyanis a közkedvelt Zakopane és környéke mindössze 70 kilométerre található innen.
Tudtad-e?
A gorálok – vagyis hegylakók – által benépesített Zakopane sokáig egy világtól elzárt, hegyi falu volt. Mára kiemelkedően népszerű turistacélpont lett, ami nem meglepő annak tükrében, hogy számos lehetőséget tartogat, legyen szó motorozásról, síelésről vagy hegymászásról.
Remek kiindulópontnak tekinthető a térség dél-nyugati részén fekvő Breznóbánya is, innen elgurulhatunk a Dumbier irányába vagy a sűrű erdők szegélyezte, barátságos 72-es úton észak felé.
A Szlovák Paradicsom
Az iglói központú Szlovák Paradicsom az ország legfiatalabb nemzeti parkjainak egyike, természetileg különösen értékes Szepes és Gömör között elterülő része. A csodás területen található az egyik legnagyobb európai jégbarlangja, a Dobsinai-jégbarlang, ezen kívül szűk szurdokok, vízesések, mészfennsíkok, mély szakadékok tarkítják a csodás állat- és növényvilággal rendelkező tájat. Ez utóbbiak közül a leglátogatottabb a Suchá Belá, Veľký Sokol, folytatásaként a Róth-szakadék, továbbá a Hernád-áttörés és a Kyseľ.
A Szlovák Paradicsom egy festői részlete
És akkor térjünk át a fent említett 537-es útra –magasságával közel sincs a rekorderek között, ennek ellenére kellemesen kanyargós vonalvezetésével, pazar környezetével nagyszerű élményt nyújt a végighaladóknak. Az aszfaltkígyó Liptóújvártól indul, és 63 kilométer alatt elvisz egészen Barlangligetig. Az út során elhaladunk a Csorba-tó, illetőleg a Tátra Nemzeti Park mellett, és ha a Bélai-Havasok területén gurulva áttérünk az 542-es útra, a csodás Pieninekbe jutunk. Ha a másik irányba tekintünk, nyugat felé kalandozva mindenképp érdemes megnézni a Kisfátra Nemzeti Parkot. Ugyancsak javasolt látnivaló a murányi terület, valamint a rózsahegyi rész.
Kicsit távolabb újabb csoda vár – a Pieninek
A Pieninek mészkőhegység Lengyelország és Szlovákia határán terül el. Leghíresebb csúcsa a 982 méter magas Korona-hegy, a legmagasabb pedig az 1050 méteres Wysoka. A térség leglátványosabb része az azonos nevű nemzeti park, a kulturális nevezetességek közé tartozik a csorsztini és a nedeci vár, a Dunajec duzzasztógátja, valamint Szczwanica és Krościenko gyógyüdülőhelyek.
A Pieninek nemzeti parkja a környezők közül a legkisebb, de szépségével egy cseppet sem marad le a többitől
A Tátrában alpesi jellegű időjárás uralkodik, tehát hideg és csapadékos, valamint a Magas-Tátrában jellemző a folytonos, szeles időjárás. Az átlaghőmérséklet viszonylag csekély, így mindenképp ajánlott a réteges öltözködés és a termobélést is tartalmazó ruházat viselése.
Látnivalók, nevezetességek
A Tátra egyik, a turisták által legkedveltebb kikapcsolódási lehetősége a 2634 méter magas Lomnici-csúcsra repítő drótkötélpálya. A felvonó kabinjaiba a Kő-pataki-tónál lehet beülni, és pár perc alatt felérhetünk vele a másképp el nem érhető oromra. Érdekesség, hogy itt található a Szlovák Tudományos Akadémia legmagasabbra telepített munkahelye, a csillagvizsgáló intézet is.
A csodás színekbe burkolózott Kis-Fátra Nemzeti Park
Remek kulturális kikapcsolódási lehetőség Árva várának megtekintése vagy egy gyors látogatás a Kő-pataki-tónál épült obszervatóriumba. Tátralomnic környékén egyébiránt remek fürdők vannak, esti lazításhoz kitűnő választás! Indulás előtt érdemes szemezgetni Szlovákia igényes utazási oldalán ajánlott lehetőségek közül.
Sebességhatárok
Szlovákiában, lakott területen belül 50 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség, lakott területen kívül, illetve autóúton 90 km/óra, autópályán, lakott területen kívül 130 km/óra, ha az lakott területen belül van, akkor 90 km/óra. A sebességtúllépést szigorúan büntetik, 160-830 eurós büntetésre számíthat, aki nagyon siet.
Fontos szem előtt tartani, hogy a közutak táblázottsága az országban sokkal rosszabb, mint nálunk, így például nem mindig figyelmeztet jelzés egy közelgő, éles kanyarra, ráadásul a vadvédőháló használata is ritkább, így ajánlott óvatosan vezetni! További lényeges információk miatt érdemes elolvasni ezt az oldalt.
A túra várható költségei
– Úthasználati díj
Ilyen szempontból igazán szerencsés célpont a Tátra, hiszen Szlovákiában a motorosok ingyenesen használhatják az összes közutat, így ez nem terheli pluszban a büdzsét.
– Szállás
A környéken kifejezetten barátiak az árak, már 4-5000 forint/fő/éjtől találhatunk kulturált, színvonalas panziókat és hoteleket, sőt ha valaki szereti a kempingezést, fillérekből megoldhatja a pihenését.
– Üzemanyag
Szlovákiában kb. 1,12 euró, azaz 345 forint egy liter 95-ös nafta, Lengyelországban kevesebb, 0,98 euró, tehát alig több mint 300 forint. Aki nem szeretné nagyon elereszteni magát, megjárhatja oda-vissza ezer kilométerből, így a fenti árral és egy 6 l/100 km-es fogyasztású járművel hozzávetőleg 20 ezer forintos benzinköltséggel kalkulálhatunk, de egy nagyobb, 1500 kilométeres karika is kijön hozzávetőleg 32 ezer forintból.
A Csorba-tó partján számos hotel várja az utazókat
Szállástippek a környéken és a helyszínen
Ebben a roppant hangulatos apartmanházban az idei nyár folyamán akár már 5097 forint/fő/éjtől bérelhetünk szállást, az alábbi panzióban pedig már 32 887 forintért eltölthet két fő három éjszakát, reggelivel. A drágább lehetőségek közül való ez a hely, ahol kb. 50 ezer forint három éjszaka szállása két főnek. A kicsit fentebb elhelyezkedő Záron egy magyarok által kedvelt szálláson két fő három éjszakai tartózkodása nincs egészen 30 ezer forint, és a kilátás egyszerűen pazar! Mindezeken kívül akad kemping is, például ez, ahol már 2500 forintból kihozhatunk egy éjszakát.
A másik oldalon, Liptószentmiklóson és környékén talán még olcsóbb az élet, ezen a helyen a kétágyas szoba három éjre alig több mint 22 ezer forint, ebben a hotelben ugyanilyen feltételekkel közel 28 ezer forintot kell az asztalra tenni.
Következőleg a szép Olaszországba kalauzolunk titeket, tartsatok velünk akkor is!
Share the post "Európa legszebb hágói – A Magas-Tátra és környéke"
A hegylakok.hu cookie-kat (sütiket) használ, hogy minőségibb szolgáltatást tudjon nyújtani. A weboldala böngészése közben elfogadja a cookie-k használatával a böngésző beállításai alapján. Cookie beállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.