Ütős páros – így lehetne aposztrofálni a Honda vadonatúj, középkategóriás modelljét, a csupasz CB650R-t és a sportos CBR650R-t.
Vadonatúj köntösben, a Neo Sports Café stílusjegyeivel folytatja pályafutását a Honda népszerű nakedje, a CB650R. A klasszikus sornégyes erőforrás köré épített gép pörgősebb elődjeinél, kiváló úttartásáért pedig Showa SFF felfordított villa felel.
Honda CB650R és CBR650R – új fékrendszer a japán sornégyeseken
Nem spóroltak a fékekkel sem: radiálisan rögzített, négydugattyús Nissinek emésztik fel a mozgási energiát a Honda újdonságán.
A CB650R-hez alapáron jár a nyomatékhatárolós tengelykacsoló (csúszókuplung), valamint a HSTC, azaz a Honda saját fejlesztésű kipörgésgátlója. A fiataloknak, újrakezdőknek jó hír, hogy a modell elérhető lesz A2-es, 35 kW-os változatban is
Ezzel egy időben jelent meg az alaposan átdolgozott CBR650R is, mely minden eddiginél erősebb motorral és jóval karcsúbban folytatja pályafutását. A 2019-es modell forgatónyomatéka és csúcsteljesítménye is nőtt, tömege hat kilóval csökkent, így összességében 8%-kal jobb tömeg/teljesítmény arány jellemzi a CBR-t.
Erősebb, pörgősebb és hat kilóval könnyebb – ez az új CBR650R
A csupasz változathoz hasonlóan a CBR is megkapta a Showa SFF felfordított teleszkópokat, valamint a radiálisan rögzített féknyergeket, miként a kifinomult kipörgésgátló is alapáron jár a leendő Honda-tulajdonosoknak.
Műszaki adatok – Honda CB650R:
| ERŐFORRÁS | |
| Konstrukció | Soros, négyhengeres, négyütemű, 16 szelepes, folyadékhűtésű, DOHC-vezérlésű |
| Összlökettérfogat (cm³) | 649 |
| Furat x löket (mm) | 67,0 x 46,0 |
| Sűrítési viszony | 11,6:1 |
| Csúcsteljesítmény | 70 kW (95,2 LE)/12 000 f./perc |
| Legnagyobb forgatónyomaték | 64 Nm/8500 f./perc |
| Olajmennyiség | 3,5 liter** |
| ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER | |
| Porlasztás | PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező |
| Üzemanyagtartály befogadóképessége | 15,4 L |
| Üzemanyag-fogyasztás | 4,9 l/100 km** |
| ELEKTRONIKAI RENDSZER | |
| Indítás | Önindító |
| Akkumulátor típusa és kapacitása | 12 V/8,6 Ah |
| Generátor legnagyobb teljesítménye | 343 W |
| ERŐÁTVITEL | |
| Tengelykapcsoló felépítése | Olajfürdős, többtárcsás |
| Váltó felépítése | Hatfokozatú |
| Végáttétel | Lánc |
| VÁZ | |
| Konstrukció | Gyémánt formájú, acél gerincváz |
| VÁZ ÉS FUTÓMŰ | |
| Méretek (h x sz x m) | 2130 mm x 780 mm x 1075 mm |
| Tengelytáv | 1450 mm |
| Villaszög | 25,5° |
| Utánfutás | 101 mm |
| Ülésmagasság | 810 mm |
| Szabad hasmagasság | 150 mm |
| Menetkész tömeg | 202 kg |
| Fordulókör sugara | |
| FELFÜGGESZTÉS | |
| Elöl | 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, szeparált működésű, fordított teleszkópokból összeállított, szabályozható csillapítású Showa első villa |
| Hátul | Központi rugóstag állítható előfeszítéssel, 43,5 mm-es lökettel |
| KEREKEK | |
| Felniméret elöl | Üreges, hátágú, öntött, alumínium |
| Felniméret hátul | Üreges, hátágú, öntött, alumínium |
| Abroncs elöl | 120/70 ZR17 M/C (58W) |
| Abroncs hátul | 180/55 ZR17 M/C (73W) |
| FÉKRENDSZER | |
| ABS típusa | Kétcsatornás; 310 milliméter átmérőjű első, 240 mm-es hátsó tárcsa, hidraulikus féknyergek |
|
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA |
|
| Műszerek | Digitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális üzemanyagszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző, váltások esedékességére figyelmeztető lámpa |
| Fényszóró | LED |
| Hátsó lámpa | LED |





