Ádám története igencsak tanulságos, hisz’ egy rendhagyó helyzetben vette nagy hasznát a riasztónak…
Milyen jó is lenne, ha minden vitás közlekedési helyzetben lenne egy „tanú”, aki mindent látott és megjegyzett, s bármikor bizonyíthatja az igazad? Nos, Ádám pontosan így járt, ugyanis egy baleset után őt akarták kihozni vétkesként, majd alaposan megbüntetni, de hiába vitatkoztak vele: csak neki voltak valódi bizonyítékai, mégpedig a Sentinel memóriájában… Most ő meséli el, miként is zajlott a különös baleset.
Szerintük százzal, szerintem ötvennel mentem
Hogy ne eresszük bő lére: bekerült a motoromba egy GSM-alapú riasztó, ami – egyebek mellett – azt is elárulja, hogy merre és milyen sebességgel jár a motorom. Ez korábban csak egy praktikus extra volt az alapvető funkciók mellett, ám a 102-es úton történt baleset után ezen múlt, hogy bizonyítani tudom-e az igazamat, és végül így úsztam meg a bírságot.

Éppen egy kamion mögött haladtam, úgy 35-40km/h-val. Amikor végre kiértünk a kanyarból, és véget ért a záróvonal, elkezdtem előzni, de onnan még nem látszott az a hatalmas úthiba, ami miatt végül elestem… Ilyen értelemben ez egy tisztán saját hibás baleset, s a rendőrség azt hozta ki, hogy túl nagy sebességgel érkeztem, így nem is észlelhettem az úthibát, azaz nem csoda, hogy elcsúsztam.
A tét: 150 000 forint…
Mikor indult a hercehurca, kezdésként megbírságoltak 150 000 forintra, mivel „nem az út- és látásviszonyoknak megfelelően vezettem, és gyorsan is hajtottam.” Szerencsémre ott voltak a beépített riasztó, a Sentinel GPS-adatai, amik igazolták, hogy gyorshajtásról szó sem lehet. A készülék öt másodpercenként rögzítette a pillanatnyi sebességet, ami végig 50-60 km/h között mozgott, s ennek hála kénytelenek voltak visszakozni. A végén figyelmeztetéssel megúsztam, mert – idézem – nem a körülményeknek megfelelően vezettem, de akkor már nem is hivatkozhattak gyorshajtásra, hiszen nálam volt minden adu, míg ők csak saccoltak…

Te is szeretnéd biztonságban tudni a motorod, és felkészülnél az Ádáméhoz hasonló balesetekre? Nincs más dolgod, mint megkeresni a Sentinel Protect szakembereit, és még a szezon előtt beszereltetni az alig tenyérnyi riasztót, mely olyan apró, hogy bármelyik motor nyerge alatt simán elrejthető.