Márta levelében van némi igazság, de a hétvége eseményei nem őt igazolják…
Kedves Motorosok! Én nem motorozok (robogóm viszont van). Ezért kicsit rálátok arra, mi folyik az utakon két keréken. Lépten-nyomon hallom, hogy szajkózzátok: a karambolok 70 (néhol 80-90) százalékáért az autóvezetők felelnek. Hadd világosítsak fel mindenkit: a jog oldaláról vizsgálva így van, de nem ez az igazság.
Attól, hogy vétlen, még nem szabályos!
Tegyük fel, hogy városban jön egy motoros hatvannal. Kikanyarodnak elé, belecsapódik, elesik. A bíró megállapítja, hogy 50-nel is belement volna, mert nem volt ideje fékezni. Hurrá, győzött az igazság, győzött a motoros! Kérdem én: ha egy ilyen kereszteződéshez közelít, miért nem lassít negyvenre, ha látja, hogy a kocsi kihajthat elé? Nincs ennyi túlélési ösztön benne?
Már csak saját épségetek miatt mondom, hogy nem elég vétlennek vagy szabályosnak lenni – vezessetek úgy, hogy mások hibáit is kivédhessétek!
Jó utat mindenkinek!
Márta
Kedves Márta!
Mint a defenzív vezetés híve, egyetértek azzal, amit mondasz. Igenis tenni kell a biztonságunkért, és mások helyett is óvatosnak lenni. Ugyanakkor a levél többi része már-már áldozathibáztatás, hiszen azt mondod, hogy minden kereszteződés előtt lassítsunk negyvenre, ha nem akarjuk, hogy elüssenek minket. Lássuk be, ez nem életszerű, egy nagyvárosban aligha lehet így közlekedni.

Évente 1300-1400 motoros sérül meg közlekedési balesetben. Ennek szűk fele egyszerű elcsúszás, míg a többi, a nagyjából 700 eset másik járművel ütközés. Ha felére csökkentetnénk az autósok által okozott karambolokat, minden évben két-háromszáz motoros kórházi kezelését, baleseti kártérítését úszhatnánk meg – hát nem lenne jobb mindenkinek?
Arról nem beszélve, hogy az elmúlt egy napban két olyan súlyos baleset is történt, ahol megint az autós hibázott és a motoros húzta a rövidebbet. Ma a 8-as úton hajtottak ki egy suzukis elé, tegnap Gyenesdiáson pedig a parkolóból indult el úgy a citroenes, hogy közben fellökte a közeledő Yamahát.
https://www.facebook.com/112press/videos/604641683357689/
Autós gázolt motorost a híres-hírhedt 8-as úton
Ha ennyi a baj, mi a megoldás?
Mi sem vagyunk bűntelenek, de ezek után szerintem kár a motorost hibáztatni, aki ötvennel megy városban. Inkább az autó- és motorvezető-képzést kéne alaposan megreformálni, hogy valódi vezetéstechnikai tudást adjon, és
– az autósok felelősebben közlekedjenek, valamint jobban figyeljenek a motorosokra,
– a motorvezetők tudatosan cselekedjenek vészhelyzetben, amivel sok önhibából fakadó vagy más által okozott balesetet megúszhatnának.
Tudom, ez utópia, hiszen így sincs elég oktató. Vagyis a gyors és egyszerű megoldás, hogy elinduláskor, kanyarodáskor tessék alaposan körülnézni, és nem elütni szegény motorost – jöjjön az ötvennel vagy hatvannal városban.
Képek: Police.hu