Share the post "Amire csak két-három ember volt képes: Mir a MotoGP 2020-as világbajnoka"
Mindössze két-három ember lett úgy világbajnok a GP-ben, hogy nem szerzett győzelmet…
Tudom, a keményvonalas rajongók máris billentyűzetet ragadnak, hogy Mir igenis nyert futamot (egy hete Valenciában), de ne feledjük:
- Nem megelőzte az élen haladó Rinst, hanem csapattársa engedte el őt,
- Ha ott másodikként végez, akkor is ő lenne a MotoGP idei világbajnoka.
Joan Mir az idei MotoGP-világbajnok
Persze ne vegyük el tőle: Mir egy győzelemmel és egész éves, kiegyensúlyozott teljesítménnyel harcolta ki elsőségét. Ha visszalapozunk a motorozás nagykönyvében, csak két nevet találunk, aki hasonló módon lett a világ legjobbja.
Előbb Manuel Herreros (80 cm3, Derbi), majd Emilio Alzamora (125 cm3, Honda) ért így csúcsra, s utóbbival azóta is számos helyen találkozhattunk, hiszen később Marc Marquez mentoraként tűnt fel a boxutcákban.
Akárhogy is, ezúttal a nyúl és a teknős történetéből a „teknős”, vagyis a kevesebb győzelmet jegyző, mégis kiegyensúlyozottabb Mir fejére került a korona, és mindössze 23 évesen bajnok lett a Suzukival.

Nagy ünnep ez a csapatnak is, mivel a vállalat éppen idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, ráadásul pont húsz éve szerzett utoljára vb-címet a japán márka.
Share the post "Amire csak két-három ember volt képes: Mir a MotoGP 2020-as világbajnoka"