Sokan az első valóban meleg, legalább húszfokos naphoz kötik a szezonkezdetet, egyben a tavasz beköszöntét. Van egy jó hírünk: nekik már csak „kettőt kell aludni…”
Noha ma délután is 17-18 fokot mérnek az ország déli részén, a héten még ennél is melegebb lehet. Az Időkép friss híre szerint ugyanis
melegrekordot hozhat a csütörtök: akár 18-20 fokot is mérhetünk északnyugaton. Egy hidegfront előterében feltámad a délnyugati szél, sokfelé élénk, erős széllökésekre kell majd számítani, és helyenként viharos lökések is előfordulhatnak. Ezzel együtt enyhe levegő áramlik hazánkba, így 10 és 17 fok közé melegszik a levegő az ország legnagyobb részén a kora délutáni órákra, viszont északnyugaton akár 18-20 fokot is mérhetünk – írják.
Persze ezúttal is óvatosságra intünk mindenkit, mert az erdős részeken, ahol sok az árnyékos szakasz, méterről méterre változhat a tapadás, illetve előfordulhatnak az éjszakai párától nedves, vizes szakaszok. Akit viszont ez nem riaszt, annak jó utat csütörtökre: érdemes kihasználni a tavaszi meleget, mert az előrejelzés szerint leghamarabb egy hónap múlva március közepén lehet ilyen meleg.
