Attól, hogy valami nincs a KRESZ-ben, még nem jelenti azt, hogy szabályos…
Aki esetleg lemaradt volna róla: március 15-én egy 46 éves motoros egykerekezett a szántódi kikötő közelében, és közben leesett mögüle a 25 éves barátnője. A motoros visszaültette a sérült hölgyet, majd továbbment, és amikor a rendőrök megpróbálták igazoltatni, menekülni kezdett. Végül Zamárdiban kapták el és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési eljárást indítottak ellene.

Kaptunk egy olvasói kérdést a hír kapcsán:
Sziasztok! Rákerestem a KRESZ-ben: sehol nem írják, hogy tilos egykerekezni! Akkor meg minek ……-ják szegény motorost?! Talán kevés a pénz a rendőrségi kasszában? Nincs jobb dolguk?
Tibor még jó pár kérdést feltett, de nem vagyunk választási szakértők, sem összeesküvéselmélet-hívők, ezeket inkább nem idéznénk…
Tiltja a KRESZ az egykerekezést?
Először is Tibornak igaza van: nincs a KRESZ-ben szó szerint az egykerekezés tilalma (ellenben a román KRESZ-ben 2022-től már igen, és kint simán bevonják érte a jogsidat).

Persze ez nem azt jelenti, hogy szabályos lenne az egykerekezés, hiszen a KRESZ 3. § kimondja, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles
c) úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.
Márpedig az egykerekezés simán besorolható a többi közlekedőt megzavaró, veszélyeztető kategóriába, arról nem beszélve, hogy amint megsérül valaki – mint a keddi esetben is –, rögtön változik az elbírálása:
BTK 234. § „Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Illetve BTK 235. § (1) „Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Vagyis Tibor a KRESZ-ben rákeresve nem talált olyat, hogy „nyakonvág a rendőr, ha egykerekezel”, de ettől még természetesen tilos, különösen, ha ezzel az utasodat, barátnődet stb. veszélyezteted.