51 éves korában elhunyt a stuntsport legendás alakja, Chris Pfeiffer.
Pfeiffer 20 éven át volt – egyebek mellett – a stunt legmeghatározóbb versenyzője, majd 2015-ben visszavonult, hogy több időt tölthessen családja körében, és a motorozás helyett feleségének, Renate-nek és gyermekeinek, Piának, Amelie-nek és Hannes-nek szentelje az életét.

– Két évtizednyi profi sportkarrierem során 94 országban léptem fel, de most úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy abbahagyjam a versenyzést. Már 45 éves vagyok, és az elmúlt hónapokban egyre nehezebbé vált számomra, hogy mindig a maximumot nyújtsam. Mindig is tudtam, hogy ez lesz a fordulópont: ha már nem tudok napról napra jobbá válni, akkor ideje szögre akasztani a sisakot, és átadni a helyet a fiataloknak – írta 2015-ben.
Pfeiffer hosszú évek óta súlyos depresszióval küzdött, és a hírek szerint múlt hétvégén öngyilkos lett. Temetése március 26-án, Trauchgauban lesz. Nyugodjék békében!