Share the post "Az internetes csalók legújabb trükkje – ne hagyd magad átverni!"
Látszólag nem lehet lehúzás, csalás, hiszen a „vevő” nem kér pénzt, sőt ő akar fizetni, a végén mégis megkopasztja az eladót.
Főként a kis és közepes értékű, csomagautomatába is beférő termékekre vadásznak a csalók, akik egy friss, eddig nem látott trükkel csalják ki a pénzt. Ezúttal éppen egy motorosruhát szeretettek volna „venni” a bűnözők, így jutott el hozzánk – Editen, a beküldőn keresztül – a legújabb csalási forma.
Így csalják ki a pénzed a Foxpostra hivatkozva
Az a módszerük, hogy vevőként jelentkeznek, majd azt állítják, hogy elküldték a vételárat az eladónak, aki nyomban ellenőrizheti ezt.
Kap egy linket, ahol kérik a bankkártyaadatait, majd miután ezeket megadta, már érkezik is az üzenet a saját bankjáéra megszólalásig hasonló honlapon, hogy az állítólagos eladó valóban fizetett. Ezután a csaló már látja is a beírt adatokat, és hozzáfér az eladó bankszámlájához.
Ráadásul ez fordítva is megesik, azaz gyakran hivatalos online fizetési felületként hivatkoznak a honlapra, ahol a megtévesztett, valódi vevők fizetnek egy kisebb összeget valamiért, és az adataik megadása után a tolvajok kifosztják a bankszámlájukat. Lássuk be, azért jó adag naivitásra van szükség ahhoz, hogy valaki ne a számítógépén vagy a bankja mobilalkalmazásában ellenőrizze a fizetést, hanem egy tök ismeretlen, idegentől kapott linken, de ne süllyedjünk az áldozathibáztatás mocsarába…
Mivel elsősorban a FoxPost csomagküldő szolgáltatás nevében tévesztik meg a jóhiszemű eladókat, a cég máris feljelentést tett a rendőrségen.
Share the post "Az internetes csalók legújabb trükkje – ne hagyd magad átverni!"