Az én BMW-sztorim – X. rész – A legjobb túraszervező? A saját motorom!

Az én BMW-sztorim – X. rész – A legjobb túraszervező? A saját motorom!

              - Címkék |Kiemelt cikk

Április óta egyre hosszabb távokon lehet koptatni a nem túl meggyőző Michelin Anakee gumikat, ami annak a csalhatatlan jele, hogy elkezdődött a valódi túraszezon. A sok kilométer alatt feltűnt, hogy valami változott a BMW Connected alkalmazásban: egyértelműen jobb, szebb helyekre visz…

Elég hosszúra nyúlik vissza a kapcsolatom a motoros navigációkkal. Még az okostelefonok tömeges elterjedése előtt egy ASUS 636N, GPS-el felszerelt PDA-val és az iGo 2006-os verziójával oldottam meg a dolgot, amikor még a Z750-nel motoroztam. A vízállóság hiánya miatt az eszköz a kabátomban volt és egy vezetékes fülhallgató segítségével irányított. Mellette volt két (!) tartalék akkumulátor, így összesen 6 órát lehetett navigálni…

Szerencsére ezek a dinoszauruszok is kihaltak már.
Szerencsére ezek a dinoszauruszok is kihaltak már…

A tanktáskás, térképes változattal szemben, amikor az előttünk lévő nagyobb települések nevét érdemes volt fejben tartani, ez azért megbízhatóbb, egyszerűbb volt. Persze a mai lehetőségekhez képest egy nyomorult kényszermegoldás, lassú tervezéssel, félévente frissülő térképekkel és a forgalmi adatok teljes hiányával…

2010 után beköszöntött az elérhető okostelefonok kora, próbálgattam gyártókat készülékeket, jött és ment sok minden. Arra rájöttem pár év alatt, hogy az Androidot nem nekem találtak ki, és amikor az aktuális HTC telefonom kiírta: Hiba! A telefon applikáció leállt!, akkor elhatároztam: veszek egy prémium telefont. Valamit ami nem használhatatlan, és aminek a hardwarét-szoftverét ugyanaz a cég intézi.

Így lett egy Nokia Lumia 1080-as Windows telefonom. Ez némileg furcsa volt, mert munka miatt évek óta már Mac-en dolgoztam. Elég kísérleti telefon volt, de működött stabilan, és a Here navigáció akkoriban verte az Apple Maps és a Google által még fel nem vásárolt Waze szolgáltatásait. Igaz a telefon a navigációval jelentős hőt termelt és ilyenkor védeni kellett a napsütés ellen, de ezt bizonyára ismerik azok, akik motoron okostelefonnal navigálnak… Aztán 2016-ban a Microsoft bejelentette: felhagynak a telefonok és mobil operációs rendszerek fejlesztésével, valamint gyártásával. Ezzel a Microsoft a Windows Vista után másodszor hagyott cserben és a Nokia gyakorlatilag másodszor állt a földbe a fogyasztói telefonok gyártásával.

Szerettem, de megint cserben hagyott. Microsoft.
Szerettem, de megint cserben hagyott. Kösz, Microsoft…

Ettől a ponttól vagyok iPhone-felhasználó annak minden előnyével és hátrányával. A vízállóság megoldódott és a vezeték nélküli töltés révén a telefon nyugodtan ül a kormányon, amióta beköszöntött nálam a BMW-korszak. Az applikációk közül – sok próbálgatás után – három maradt fenn a rostán: HERE WeGo, Waze és a Scenic App. Ez utóbbit motorosok fejlesztik motorosoknak.

Alapvetően útvonaltervezésben, -elmentésben és -rögzítésben szuperek, de vannak közösségi funkciók is, és ami fontos, offline működnek a térképek.

Ez egy szuper motoros applikáció. Hamarosan érkezik Androidos készülékekre is, érdemes figyelni.
Ez egy remek motoros applikáció. Hamarosan érkezik Androidos készülékekre is, érdemes figyelni!

Amióta viszont megérkezett az új F 750 GS, felszerelve a navigációt segítő okostelefontartóval (ami még tölti is a készüléket), adta magát a BMW Connected App használata. Legnagyobb előnye, hogy a navigáció utasításait és a különböző kiegészítő adatokat (pl. aktuális sebességkorlátozás) a motor műszeregységén, a többi adattal egyben láthatom.

A telefon kiterjesztett kijelzőként funkcionál, ami a hosszabb útvonalat, a motor aktuális műszaki paramétereit (akkumulátorfeszültség, hűtőfolyadék- és olajhőmérséklet, guminyomás stb.) vagy az élő telemetriai adatokat (dőlésszög, gyorsulás, lassulás) tudja megjeleníteni.

Inkább jópofa, mint hasznos funkció. Túlságosan lefelé kéne nézni ami kanyarodás vagy kigyorsítás közben nem előny...
Inkább jópofa, mint hasznos funkció. Kanyarodás közben nyilván nem a kijelzőt bámulja az ember, de utólag megnézheti, mennyi az annyi…

Navigációként offline térképeket használ, nem kell fizetni semmiért, és automatikusan rögzíti az út minden paraméterét. Utólag visszanézhető, hol döntöttem a legnagyobbat jobbra és balra, mennyi volt a legnagyobb lassulási vagy gyorsulási erő, amit mért, hol kapcsolt be az ABS vagy a nyomatékhatároló. Ráadásul egyszerű az első belépés is, hiszen mindössze annyi a dolgod, hogy felviszed a motorod az alkalmazásba, és amint rögzítetted, már indulhat is a kaland.

BMW Connected app: megmutatom a legszebb motoros utakat!

Ami változott, hogy lehet élményre tervezni az útvonalat, és ez a funkció kimondottan erősre sikerült. Az utóbbi pár túrán már teljesen az applikációra bíztam az útvonal tervezést, és nem is csalódtam: hol a táj, hol az aszfalt varázsolt el, néha pedig mindkettő, szóval „túravezetőként” jelesre vizsgázott az alkalmazás.

Vannak országok, ahol a harmadrangú utak nem a római birodalomból visszamaradt és azóta karbantartatlan infrastruktúrát jelölik. A csekély forgalom és a változó táj pont azt a kizökkentést adja a komfortzónából, hogy ha egy korábbi helyre is megyek egy jó ebérdért, valószínűleg más, nekem új, és gyakran érdekesebb útvonalon jutok el oda. A megadott érkezi idők elég pontosak, így mindig rendesen lehet kalkulálni a túra hosszával és ha csak fél napnyi időm van, akkor azt is maximálisan ki lehet használni.

A megbízhatóság, a stabilitás alap, így nem meglepő, hogy menet közben sosem fagyott le, nem melegítette túl a telefonom, a kapcsolat is mindig elsőrangú volt, és ha mégis ismert részre érek hazafelé, a kormányról, okoskerékkel vezérelve máris újratervezhetsz, még csak le sem kell nézni a telefonra – megállni meg pláne nem…

Az alkalmazás egyetlen árnyoldala, hogy csak a Connected-műszeregységes, egyszersmind okoskerékkel felszerelt BMW-ken működik, de mivel ez adott volt, nálam tökéletesen bevált.