Kipróbáltuk a Sirui új telefon- és kameratartóját

Kipróbáltuk a Sirui új telefon- és kameratartóját

              - Címkék |Tesztek

Vannak korlátai a Siruinak, de így is az egyik legsokoldalúbb konzol, amit eddig kipróbáltunk. Nem véletlen, hogy a teszt után megtartottuk, és azóta is használjuk a masszív szerkezetet.

Immáron több mint húsz éve a fotósszakma jól ismert márkaneve a Sirui, mely többek között kameratartókat is készít, mint például a nemrég érkezett MA-G konzolt. Miként korábban meséltünk róla, a konstrukció nagy előnye, hogy fémből készül, így fagyban sem válik rideggé, sérülékennyé, a kétgömbfejes rögzítése pedig lehetővé teszi, hogy számtalan szögben és irányban fixáld a kamerát vagy a telefont.

Sirui telefontartó: ha kibírta a terepezést, akkor aszfaltra is jó lesz…

Szándékosan extrém körülmények között vallattuk a fémkart, például 20-30 dekás telefonokkal tettünk meg 150-170 kilométeres napi távokat, amiből kimondottan sok földút volt, ahol bőven adtunk alkalmat arra, hogy kirázódjon a készülék.

A majdnem 17 centi széles és 205 grammos telefon akkor is stabilan állt a tartóban, ha szándékosan nem a tömegközéppontjához közel rögzítettük

Erre mindössze egyszer került sor, ráadásul az is emberi hiba miatt, ugyanis a rögzítőpofáknál szélesebb tokban volt az egyik tesztelt mobil, amitől az néhány száz méter után kimozdult a helyéről. Megnyugtató, hogy tokcsere után visszakerült a telefon a kormányra, és a legcudarabb terepen sem tudtuk megismételni a malőrt.

@hegylakok

NIU RQi 0-100 km/h gyorsulás (95 kg terhelés, 91% töltöttség, 15 fok: 8,8 s) és végsebesség. #niu #niurqi #electricbike #electricmotorcycle #onboard #sirui Köszönjük a lehetőséget és a SIRUI kameratartót az @ADVESmoto -nak!

♬ Trap for Car – Paul Velchev

A NIU RQi gyorsulás- és végsebességpróbáit is a Siruival és egy Xiaomi 12T Próval rögzítettük

Eddig nagyjából hétszáz kilométeren át dolgozott a Sirui konzolja különböző motorokon, és tulajdonképpen ez az egyik legnagyobb erénye, hogy szó szerint pár másodperc volt átszerelni egyik gépről a másikra, vagy az adott vason máshová áthelyezni. A kizárólag TikTok-formátumban gondolkodóknak bizonyára tetszeni fog, hogy a telefon vízszintes/függőleges átfordítása szintén egy mozdulat, miként az is, hogy előre vagy hátrafelé rögzítsen, mivel a konzolon gyorsan, egyszerűen megfordítható kamera. Ez egyben azt jelenti, hogy a filmezés mellett navigálásra is tökéletes, sőt a szabványos menettel kiegészített karra hagyományos fényképezőt és kamerát is feltehetsz. Hiányosságként csak az említhető, hogy a stabil, masszív kialakítás miatt nincs rezgéscsillapító közbetét a Siruin, így – nagy sebességnél és hosszú távon – a vibráció gondot okozhat az arra érzékeny mobiloknak.

Visszapillantó, kormány, váz vagy utaskapaszkodó? A szerkezet sokoldalúsága révén számtalan helyre rögzíthető a kar

Szeptember óta használjuk már kánikulában, esőben, fagyban a megannyiszor fel- és leszerelt Siruit, de eddig semmilyen kopás, karcolásnyom nem látszik rajta. Ez talán nem tűnik lényeges szempontnak egy ilyen tárgynál, holott pont ez az egyik erőssége, hogy különböző látványos színekben kapható és kimondottan jól néz ki, ezáltal nem csúfítja el a motort akkor sem, ha éppen nincs benne semmilyen készülék. Összesen négyféle fényezéssel készül a Sirui MA telefontartó, ráadásul most szinte féláron veheted meg a különböző változatait, beleértve a tapadókorongos MA-SC-t is, mely kialakításából fakadóan autóban, motoron, hajón stb. is használható.