Sokszor a véletlen, néha a másik fél magatartása miatt elkerülhetetlenek a kisebb koccanások, esetleg nagyobb vagyoni kárral, személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek. Kevesen tudják, hogy ez esetben mi a teendőjük, szükséges-e rendőrt hívni, valamint milyen papírt kell a balesetben érintett feleknek kitölteniük.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény értelmében baleset bekövetkeztekor a baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy-, gépjármű- és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat, és a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat.
Új szabály: a biztosítási szerződés azonosításához a kötvényszámot is meg kell tudni adni, ezért a biztosítási kötvény másolatát érdemes a forgalmi engedélyben tartani. A károsult a bekövetkezett kárt a bekövetkeztétől vagy az arról való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak.
Célszerű a gépjárműben tartani az úgynevezett Európai baleseti bejelentő nyomtatványt, amit bármelyik biztosítónál beszerezhetünk, ezt „kék-sárga” bejelentőnek is hívják. Ennek tartalma egész Európában egységes, csupán a használt nyelvekben térnek el egymástól, ezért külföldi balesetek esetében is használhatóak. Pontosan töltsük ki és abban minden tény egyértelműen rögzítésre kerüljön. Az esetleges tanúk nevének és lakcímének feltüntetéséről se feledkezzünk meg és a baleseti bejelentő egy példányát gondosan őrizzük meg, ezt kell majd ugyanis a biztosítóhoz eljuttatnunk.

Ha a balesetet mi okoztuk, akkor értelemszerűen a baleseti bejelentőt saját biztosítónknak kell eljuttatni, ha pedig mi szenvedtük el, akkor a károkozó biztosítótársaságát keressük meg a további ügyintézéssel kapcsolatban.
Ha a balesetben érintett felek meg tudnak egyezni a felelősség kérdésében, akkor már nem kell további tényeket tisztázni, ám ha véleményük ebben eltér, mindenképpen rendőrt szükséges hívni. Ekkor mindkét érintett kötelessége a rendőrt megvárni a helyszínre érkezésig.
A károkozóra szigorúbb szabályok vonatkoznak, neki 5 munkanapon belül kell írásban bejelentenie a káreseményt biztosítójánál, meg kell adnia a kárrendezéshez szükséges adatokat. Az ügy szempontjából lényeges körülményeket is be kell jelenteni, valamint ha a káreseménnyel kapcsolatban valamely hatóság vagy rendőrség eljárást folytatott le, az érintett szervet is meg kell jelölni.
Ha a nekünk kárt okozó üzembentartó érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkezik, akkor az előbbieket a Kártalanítási Számla kezelőjénél, azaz a Magyar Biztosítók Szövetségénél (MABISZ) jelenthetjük be és innen várhatjuk kárunk megtérítését. Ismeretlen károkozó esetén szintén 30 napon belül kell a MABISZ-hoz fordulni.
A kötelező biztosítás nem terjed ki arra a kárra, ami a károkozó gépjárművében keletkezett. Ez esetben csak akkor számíthat a károkozó saját kára megtérítésére, ha casco biztosítással is rendelkezik a károkozó.
Közúti baleset bekövetkezése esetén mindenképp álljunk meg és győződjünk meg arról, hogy történt-e személyi sérülés. Ilyenkor a rendőrséget és a mentőket is értesítsük, megérkezésükig a sérülteknek – lehetőségeinkhez mérten – segítséget kell nyújtani. Ennek elmulasztása megalapozhatja büntetőjogi felelősségünket is.
via: penzcentrum.hu