A nagy túraabroncs teszt – első rész

A nagy túraabroncs teszt – első rész

              - Címkék |Kiemelt cikk, Tesztek

A cél azonos: a legjobbat nyújtani a túrázóknak. A Bridgestone és a Michelin is kínál egy-egy igazán csábító megoldást erre, de a két gyártó meglehetősen eltérő utat választott a tervezés során…

.

Különösen nehéz dolga van a cégeknek, ha minket, motoros túrázókat akarnak kiszolgálni. Extrém körülményekhez és széles hőmérsékleti tartományokhoz igazodó abroncsot kell kifejleszteniük, melynek helyt kell állni a teljes terhelés mellett közel fél tonnás vasainkon, miközben akár százötven-kétszáz lóerőnyi teljesítményt akarunk az útra passzírozni. Arról nem is beszélve, hogy a nagy súly és az átlagon felüli vonóerő úgymond „eszi” a gumikat, márpedig az nem fordulhat elő, hogy egy nagyobb európai körút féltávjánál azzal veszítsen értékes napokat az utazó, hogy műhelyt keres a vászonra kopott hátsója miatt… Adott a probléma, tartós, ugyanakkor jól tapadó papucsokért kiáltanak a motorosok, és persze az sem árt, ha esőben is remek a kontroll, mert holmi csip-csup zápor kedvéért nem szakítja meg az ember a túrát. Lássuk hát a gyártók válaszait a temérdek kihívásra!

michelin-pilot-road-3
Tartósságával és kiváló alkalmazkodó képességével már sok rajongót szerzett a Michelin kétkomponensű abroncsa, a Pilot Road 3. Kérdés, hogy miként fog vizsgázni a Bridgestone T30 ellen?

A Michelin az elmúlt években sok-sok rajongót szerzett magának a Pilot Road 2 sorozattal, a többkomponensű technológia beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s a sokat látott szerelők is rácsodálkoztak néha, hogy kíméletes felhasználás mellett akár több mint húszezer kilométert is kibírtak az abroncsok. Nos, ezt a teljesítményt még tudták fokozni, mikor piacra dobták a Pilot Road 3-at, mely főként az X-Sipe Technology alkalmazásában tér el az elődtől. Szabad szemmel is jól látható az újítás, hiszen az összetéveszthetetlen mintázat szinte védjegye lett a vizes felületen minden eddiginél jobban tapadó papucsoknak. A gyár ígérete szerint ezzel esőben akár öt méterrel is rövidülhet a féktáv, de száraz körülmények között is néhány centivel hamarabb állíthatjuk meg vele a motort. Jól hangzik, de vajon mit tud a távol-keleti kihívó?

bridgestone-T30
Elöl hagyományos, hátul a Michelinhez hasonló, kétkomponensű technikát alkalmaztak a bridgestone mérnökei. Az éles próba során kiderítjük, hogy a két eltérő megoldás közül melyik vizsgázik jobban azonos motorokon és hasonló körülmények között

A Bridgestone a MotoGP beszállítójaként komoly referenciákkal rendelkezik, még ha a világjárásnak – tempóban és jellegben – nincs is túl sok köze Rossi legjobb köreihez… Persze ettől még szívesen látjuk, hogy a reklámban a Doctor véleményezi a japánok újdonságát, mely a sajtóanyag szerint közvetlen összehasonlítás során jobb irányíthatóságot és tapadást biztosított, mint a BT23 névre keresztelt elődmodell. Ellentétben a Michelinnel itt azonos anyagkeverékű az első gumi teljes szélességben, viszont merevebb, nehezen deformálódó övszerkezet segít tartóssá és főként stabillá tenni az abroncsot. Hátul már igencsak hasonló a technológia, mint a francia riválisnál, a felület nagyjából harmadát kitevő középső rész tartósabb, keményebb összetételű, mint a nagyobb tapadást szolgáló szélek. A szokatlan, majdnem ujjnyi vastag vízelvezető bordákat látva tényleg úgy tűnik, hogy sokat dolgoztak az idén tavasszal debütált T30-on, mely nem csak kialakításában, de besorolásában is mérföldkő a Bridgestone történetében. A könnyebb azonosíthatóság kedvéért a most bevezetett T, azaz Touring névvel illetik a jövőben a sporttúra gumikat, míg S jelzést kapnak a sportmotorok kerekei, a pályázók pedig R, vagyis Racing jelzésű darabokból válogathatnak.

motorgumista.hu
Egy hely, ahol licitálhatsz a gumikra, és még fel is szerelik őket a motorodra, ráadásul a közeledben? Forradalmi ötlet itthon a Motorgumista.hu, mely a tesztmotorok Michelin és Bridgestone abroncsait is biztosította

Igazán jó ajánlatnak tűnik a Michelin és a Bridgestone párosa, de lássuk be: csak az aszfalton dőlhet el, hogy mi válik valóra a hangzatos ígéretekből! Éppen ezért nagyszabású tesztbe fogunk – a hazai motoros sajtóban talán elsőként -, hogy egyforma motorokon, azonos körülmények között, hosszú távon tegyük próbára a gumikat. Városban, autópályán és a legnépszerűbb európai hágókon nyüstöljük őket, hogy kiderüljön: a két merőben eltérő kialakítás közül melyik szolgálja ki jobban a motoros túrázók igényeit.

Figyeljétek az oldalt, hamarosan érkezünk a második résszel, melyből az is kiderül, miért volt sürgős így késő ősszel felgumizni túrázáshoz a vasakat…