Csaba beszámolója igazán élvezetes olvasnivaló, ugyanakkor komoly segítség is, ha valaki hasonló körre vállalkozna. Fogadjátok szeretettel a részletes túrabeszámolót, melynek folytatásában következnek az újabb lenyűgöző csúcsok, a túrán készített, látványos klip és a legismertebb Európai hágó…
Harmadik reggelünkön elindultunk Trafoi felé. Ahogy átértünk Olaszországba, egy csodálatos tó fogadott minket, ahol készítettünk pár fényképet. Nagyon vártuk, hogy megérkezzünk a sokat emlegetett Stelvio hágóhoz, ahol szerencsénkre tiszta idő várt minket. Mielőtt nekivágtunk volna felfrissítettük magunkat, s jól tettük – a vártnál is jobban tetszett az út és a táj, legszívesebben az egész napot nyeregben töltöttük volna:
Felérve a csúcsra rácsodálkoztunk, hogy rengeteg ember tolongott a parkolókban. Letettük a motorokat, vásároltunk és gyönyörködtünk az elénk táruló panorámában. Körülbelül egy óra elteltével útnak indultunk a Lago Di Cancano víztározóhoz. A vége felé elfogyott az aszfaltos út, de mindenképp át akartunk motorozni a gáton, így ismét Svájc felé vettük az irányt. Közeledve a Maloja-Passhoz több egymást követő, szebbnél szebb tó partján haladtunk. Leereszkedtünk a hágón, találtunk egy pihenőhelyet, lazítottunk egy kicsit, mivel úgy láttuk, hogy van még rengeteg időnk, így arra jutottunk, hogy megnézzük a Julier-Passt is. A gyönyörű tájat az Alpesi kürt hangja töltötte meg, utánozhatatlan pillanat volt. Vettünk egy két szuvenírt, majd elindultunk vissza a szálláshoz.
Utolsó, egyben legkeményebb napunkhoz érkeztünk, a panziótól átrobogtunk Söldenbe, ahol bevásároltunk némi enni- és innivalót, majd kisvártatva célba vettük a Timmelsjoch-hágót. A kapuhoz érve kifizettük az úthasználati díjat (motoronként 14€), kamera fel, és útnak eredtünk. Volt, ahol a szemközti sávot a tehenek vették a birtokukba, rendre kerülgettük őket, majd a csúcson egy pár fénykép, és rácsodálkozás a tájra, ezután pedig Bolzano felé vettük az irányt. Jó pár óra elteltével megérkeztünk a gyönyörű olasz városba, ahol nagyon meleg volt.
Egészen addig normális tempóban lehetett haladni, utána sajnos nagyon sok helyen ki volt rakva – szerintünk indokolatlanul – a 70-es tábla. Autópályát nem szerettünk volna igénybe venni, így kénytelenek voltunk ezen a lassú, de élvezetesebb úton haladni. Pár óra után végre megpillantottuk az első kopár hegycsúcsot. Rengetegen voltak az utakon, így annyira nem volt élvezetes az első pár hágó, de a táj, a látvány ezt bőven kárpótolta.
Szerencsére itt is tiszta idő volt, a Pordoi-hágón megálltunk pihenni, és vásárolni. Itt már éreztük, hogy ez a nap sem lesz rövid, így sietősre vettük a figurát. Sella-hágón is készítettünk pár fényképet, és elindultunk a Passo Nigra felé. Kevésbé jó aszfalt fogadott minket, de csekély forgalommal, szóval összességében élvezhető volt a kanyargás. Bolzanóba visszaérkezve belecsöppentünk egy gigantikus városi dugóba. Olasz motoros társunk példáját követve mi is előretörtünk, ahol egy számomra érdekes körforgalom fogadott minket:
eredetileg egysávos körforgalom, de ott két- vagy többsávosként használták az autósok, motorosok, össze-vissza tekeregtek benne – tiszta elmebaj… A kánikulától már majdnem lesültünk a motorról, mire ki tudtunk keveredni a városból.
Ingyenes autópályaszakaszra fel, felvettük az olasz tempót (90-es táblánál stabil 110), s így haladtunk a szállás felé. Megérkezve a fáradtságtól hamar kidőltünk, ájultan aludtunk reggelig.
Utolsó előtti napunkon Voralberg tartomány felé vettük az irányt. Első hágónk a Silveretta hochalpenstrasse volt. A kapunál kifizettük a 12€-t, és megcéloztuk a csúcson fekvő víztározót. Tempósan tudtunk haladni, szép környezetben, élvezetes volt, majd a panorámaút után az Arlberg-hágóhoz mentünk. Sajnos az alagút le volt zárva, így ott végig kígyózó sorok álltak. A lassú, döcögős araszolás után a Hahntenjoch-hágót céloztuk meg. Itt már ritkább volt a forgalom, útdíjat sem kellett fizetni.
Aszfalt többnyire elhasználódott, de már kezdik a felújítását, szóval jövőre újra érdemes lesz ellátogatni ide. Csodálatos völgy mentén vezetett az út, melynek a tetején egy büfékocsi állt. Hatalmas embertömeg várakozott előtte, így itt nem álltunk meg enni, inkább a közeli panzió felé vettük az irányt. Délután ötkor már ott pihentünk, majd a szusszanás után fájó szívvel elkezdtünk összecsomagolni.
Reggeliztünk, rendeztük rendeztük a számlát, és elindultunk hazafelé egy kis kiérővel. A Kaunertaler Gletschert néztük meg 14€ ellenében, ami az elején ködös volt, szinte az orrunkig se láttunk, majd később a köd fölé érve csodálatos látvány tárult elénk. A csúcsra érve körülnéztünk, élveztük a pillanatot, illetve próbáltuk megjavítani az időközben tönkrement sisakkommunikációt – sikertelenül.
Lefelé megálltunk egy üdítőre, szusszantunk egy nagyot, mert már csak a hosszú autópályázás volt hátra hazáig. Le a kalappal a motorok előtt: 3500 kilométert mentünk a legdurvább európai hágókon, és zokszó nélkül tűrték a kínzást, meghibásodás nélkül teljesítették az utat.
Nagyon szép és élvezetes túránk volt, minden percét élveztük, és azt javasoljuk, aki csak teheti, csinálja utánunk – fantasztikus helyeken jártunk!