Noha a bajor cég enyhe visszaesést könyvelhetett el idén tavasszal és nyáron, a kifejezetten erős őszi hónapoknak köszönhetően ismét pozitívba fordult a mérleg, pedig az igazi nagyágyú csak most érkezik…
Több piacon már nem vagy csak korlátozottan volt elérhető a márka legnépszerűbb motorja, az R 1200 GS, ami nem is csoda, hiszen napjainkban már az utód, az erősebb R 1250 GS első példányai landolnak a kereskedésekben.

Persze így sincs oka szomorkodásra a németeknek: hiába esett ki a zászlóvivő, a forgalom így sem csökkent, sőt valószínűleg újabb rekorddöntés szemtanúi lehetünk…
Kelendőbben a BMW-k, mint valaha
Szeptemberben 14 124 nagymotorjuk talált gazdára, azaz két tized százalékkal több, mint 2017 azonos időszakában. Ezzel idén már 126 793 BMW-t vehettek át új tulajdonosaik, pedig csak a napokban kezdődik a várva-várt R 1250 GS értékesítése. Eközben a kék-fehér emblémás négykerekűek is jól fogynak: az 1,83 milliós darabszám igencsak impozáns, tekintve, hogy ez 13 ezerrel több a 2017-es eredménynél.
