Tartósteszt: Michelin Anakee Adventure – I. rész – Ismerkedés az Alpokban

Tavaly ősszel új tesztgumit kaptam az R17-től, ám eddig valahogy nem meséltem róla. Na nem a Covid miatt – engem a vírus helyett egy Land Rover terített le…

Tök ismeretlen abronccsal, a Michelin Anakee Adventure-rel vágtam bele 2019 utolsó túrájába, ráadásul szabadon választhattam meg a tempót, mert kivételesen egy szál magamban fedeztem fel – újra – az Alpok legszebb útjait. Kezdeti félelmem gyorsan tovaszállt, mert a hideg, párás reggelek sem tudták zavarba hozni a franciák terepgumiját: kitartóan kapaszkodott az aszfaltba, s időben, nagyon finoman jelezte, ha mégis soknak érezte a forszírozott tempót a hideg, itt-ott nedves aszfalton.

Michelin Anakee Adventure-rel az Alpokban

Úgy tettem le télen a gépet, hogy ismét szintet léptek a Michelinnél, és minden eddigi köpenynél jobbat alkottak – már alig vártam, hogy tavasszal folytassam a tesztjét. Néhanap persze elővettem télen is, ügyintézés vagy egyszerű örömmotorozás miatt, majd jött a márciusi kikelet, és újra elkezdődött a szezon.

Még csak két napja motoroztam vele, amikor beütött a krach… Egy hölgy beszorult terepjárójával a kereszteződésbe, ám ezt nem láttam, mert mellettem balról villamos takarta a kilátást. Zöldre elindultam, úgy tűnt, minden rendben, de ekkor váratlanul meghallottam a villamos csengőjét… Oldalra fordítottam a fejem a hangra, de már késő volt – egy pillanattal később felkenődtem a tiloson átsuhanó Freelanderre.

Muszáj hozzátennem, hogy a hölgy végtelenül korrekt volt, azonnal elismerte a hibát, aggódott, hogy megsérültem-e stb. Nos, nekem csak a csuklóm fájdogált pár hétig, de a BMW futóműve annál nagyobbat kapott. 8-10 hétbe telt a biztosítási ügyintézés és a javítás, mely során kiderült, hogy szerencsére nem sérült az abroncs, így nyáron már folytatódhatott a teszt.

Pályán is vizsgázott a Michelin Anakee Adventure

Legutóbb Kakucsra is eljutottam vele, és örömmel tapasztaltam, hogy forszírozott sebességnél sem melegszik el az Adventure, ügyesen megbirkózik a tempóval és a GS tömegével, vagyis közúton, szerpentinezés közben biztosan számíthatok rá.

Persze óvatosan kell belevágni a pályázásba, mert legalább 2-3 kör intenzív melegítés után éri el az ideális tapadást, de utána tényleg nem lehet fogást találni rajta. Ennek dacára a kopása kifejezetten szerény: elöl nem egészen egy milliméter fogyott az eredeti mintamélységből 4015 kilométer alatt, míg hátul a gyári 7,46-ról 5,28 mm-re apadt a barázda mélysége, ami szintén nem túlzó.

Tegyük hozzá, ezt igencsak sajátos felhasználás mellett értem el, ugyanis az adatokat visszanézve a táv 55%-át városban, 15-20%-át pedig szerpentinen tettem meg, és volt benne autópálya, laza terep, no meg két nap Kakucson. Itt tartunk hát, megkezdjük a teszt második felét, a következő négyezret, és ígérjük, arról is beszámolunk majd.