Amire Te sem gondolsz a téli felkészítés során: a forgalmitól, a benzinen át, az akksiig

Amire Te sem gondolsz a téli felkészítés során: a forgalmitól, a benzinen át, az akksiig

              - Címkék |Karbantartás, Kiemelt cikk

Néhány motorosnak csupán annyiból áll a téli felkészítés, hogy megtankolja a vasat, esetleg 100-as benzint tölt bele, és tavaszig bezárja a garázst. Ha Te alaposabb szeretnél lenni, akkor jó helyen jársz – egy helyre összeszedtük a legfontosabb, mégis gyakran elfelejtett lépéseket.

Tetszik vagy sem, lassan beköszönt a leghidegebb évszak és többségünk néhány hétre, hónapra elköszön a szeretett vastól. Mivel a szezon elején, március-áprilisban rendre zsúfolásig telnek a szervizek és esélytelen néhány napon, héten belül sorra kerülni, jobban jársz, ha most ősszel alaposan átnézed a technikát, mert a tavaszi indítás így nem bajos szereléssel, hanem csak egy gombnyomással indul. Hogy semmi ne maradjon ki az átnézés során, röviden összefoglaljuk öt pontba a lényeget, majd újabb öt lépésben megmutatjuk, miről szoktak megfeledkezni a tulajdonosok.

Hogyan zajlik a motor téli felkészítése?

Köztudott, hogy tele tankkal érdemes eltenni a vasat, ám azt már kevesebben tudják, hogy nem „mindenható” a 100-as benzin. Abban ugyanis (leszámítva néhány benzinkúthálózatot) szintén etanol van, mint a 95-ösben, csak kisebb mennyiségben. Biztosra akarsz menni? A Rider 13 motoros bolt sokat látott eladói azt javasolják, feltétlenül szerezz be üzemanyagstabilizátort, amivel hónapokig, sőt akár egy évig is „eláll” a benzin. Szintén lényeges, hogy ha már tankolsz, nézd át a benzincsöveket, valamint a benzincsapot is (ha van), és cseréld a kiöregedett, repedezett alkatrészeket!

A 100-as benzin önmagában nem mindig elég, ezért ha biztosra szeretnél menni, feltétlenül szerezz be üzemanyag-stabilizátort is a téli leállítás előtt

A tribológusok azt javasolják, hogy ha olajat cserélnél, akkor ősszel tedd meg, ne tavasszal, mert hosszú hónapok alatt a használt, savas kémhatású motorolaj kárt tehet az erőforrás tömítéseiben, szimmeringjeiben. Vagyis ha már legalább féléves/2-3 ezer kilométert futott a kenőanyag, mehet is az új, persze szűrővel együtt, és ezt egy év leteltével, azaz jövő ősszel ráérsz újra cserélni, ha addig nem gyűjtöd be azt a 6-12 ezer kilométert, amennyi a modell előírt csereintervalluma.

motorolajcsere
Több érv szól az őszi olajcsere mellett, élen a használt kenőanyag savas kémhatásával

Az abroncsokkal nincs sok teendőd: amennyiben nincs sérülés, repedés és jó a mintamélység, csak tisztítsd meg őket, fújd fel az előírt értékre és meg is vagy. Amennyiben van ilyen első-hátsó emelőd, tárold azon a gépet, hogy tehermentesítsd a köpenyt és a felfüggesztést, de a pannóniás időkből fennmaradt tanács (kicsit le kell engedni a gumikat és néha átforgatni a kereket, hogy ne deformálódjon a köpeny) mára teljesen érvényét veszítette, tudniillik a radiálköpenyek sokkal kevésbé érzékenyek a deformálásra, mint a diagonális övszerkezetű ősök.

Tisztítás után keress sérülésre, repedésre utaló nyomokat az abroncsokon, nehogy tavasszal érjen meglepetés! (Kép: Cribmoto motor- és gumiszerviz)

A fékrendszer karbantartásáról már írtunk a garázsrovat legutóbbi részében, így itt nincs egyéb teendőd, mint újra ellenőrizni a nyergek tömítettségét, a betétek vastagságát, no meg a fent említett fékfolyadék nedvességtartalmát. Zárásként még alaposan nézd át az elektromos rendszert, beleértve minden lámpa, visszajelző stb. működését, ellenőrizd a töltést, és ha minden rendben, akkor már csak az akksid védelméről kell gondoskodnod. Utóbbi sem nagy ördöngösség: fagymentes hely és egy profi csepptöltő – ezzel máris sokat tettél érte, hogy hosszú életű legyen a telep.

Tényleg érdemes kivonatni a forgalomból a motort?

Évről évre megannyian kérdezik a fórumokon, hogy érdemes-e kivonatni a motort? Nos, erre sincs egymondatos válasz, elvégre a gép teljesítménye, kora, értéke stb. határozza meg, hogy van-e értelme. Hogy segítsünk eligazodni, három tipikus példán keresztül mutatjuk be, hogy mennyit nyersz vele.

1. 500-as, 20 éves ingázómotor középkorú tulajdonossal (rövid téli szünet)

A novembertől márciusig nem használt CB500F teljesítményadója erre az időszakra: 1960 Ft, a kötelező biztosítása pedig 4600 Ft. A forgalomból kivonás költsége: 2300 Ft

A megtakarítás itt elenyésző, a 4260 forint apró tétel egy motorkerékpár éves fenntartási költségéhez mérten.

2. 800-as, 10 éves túrasportmotor középkorú tulajdonossal (átlagos téli szünet)

A novembertől áprilisig nem használt Yamaha FZ8 teljesítményadója erre az időszakra: 7475 Ft, a kötelező biztosítás 8080 Ft. A forgalomból kivonás költsége: 2300 Ft

A megtakarítás itt már érezhető, 13 255 forint, amiből ötliteres fogyasztás mellett simán megtehetsz egy 500 kilométeres túrát tavasszal (a jelenlegi benzinárral számolva)

3. Nagy teljesítményű, négyéves sportmotor fiatal, fővárosi tulajdonossal (hosszú téli szünet)

Az októbertől áprilisig nem használt Suzuki Hayabusa teljesítményadója erre az időszakra: 21 450 Ft, míg a kötelező biztosítása: 13 950 Ft. A forgalomból kivonás költsége: 2300 Ft

Ez már komolyabb tétel, 33 100 forint, főleg úgy, hogy ezt tényleg a „semmire” fizeted, mivel ha csak áll a gép, akkor tök felesleges adót és biztosítást fizetned utána. Az már csak hab a tortán, hogy a kivonatást otthonról, okostelefonról is elvégezheted, tavasszal pedig nincs is teendőd – automatikusan forgalomba áll a motor.

kgfb fedezetlensegi dij forgalmi engedely
– Mi lesz, ha közben február végén beköszönt a 20 fokos meleg, nekem meg nincs forgalomban a vasam? – olvashatjuk az ellenérvet a fórumokon. Nos, ez sem akadály, elvégre szintén otthonról, online újra forgalomba helyezheted, és indulhatsz is – ez 2300 Ft plusz kiadással jár, ki lehet bírni

Ha megvan a műszaki átvizsgálás és a papírmunka, már csak annyi dolgod van, hogy tisztán rakd el a gépet és gondoskodj a védelméről. Az alapos mosás elengedhetetlen – lehetőleg motorokhoz fejlesztett tisztítószerekkel –, hiszen a rejtett zugokban megülő kosz, sár tavaszra rozsdafoltokat hagyhat az alkatrészeken, de ugyanígy veszélyes, ha vizes marad a blokk vagy a felfüggesztés az utolsó őszi mosás után. Ezért száraz, minél melegebb időben mosd le a vasat, ha pedig nem fűtött helyen tárolod, akkor gondoskodj szárításról is leállítás előtt (pl. nagynyomású levegővel fújasd ki a rejtett helyekről a nedvességet)! Hogy pontosan miként szabad – illetve nem szabad – mosni a motort és miért kell télen is hideg vizet használni ehhez, arról itt írtunk korábban.

Bármilyen hűvös is az idő, lehetőleg hideg vízzel és a kétkerekűekhez készült tisztítószerekkel végezd az utolsó őszi mosást!

Ezután jöhet az elhelyezés, lehetőleg olyan pontra a garázsban, ahol nem lesz útban és nem is dőlhet rá semmi, nehogy a téli kényszerpihenő alatt ejts sérülést az idomokon, amit egyébként megelőzhetsz a masszív, beltéri ponyva alkalmazásával is. Ha nem fűtött, zárt helyiségben áll a géped, keress olyan helyet, ahol legalább egy féltető védi az esőtől és szerezz be kimondottan kültéri ponyvát, illetve kipufogólezárót, amely megvédi az időjárás viszontagságaitól! Néhányan tartanak attól, hogy a motor „befülled” a nejlon alá, de erre kicsi az esély, ráadásul elkerülhető az úgynevezett páramentesítő párna használatával.

Protektorok nélkül, alacsony hőfokon mosd ki a textilnadrágot, -dzsekit, és használj az anyagnak megfelelő ápolószert, hogy tavasszal tiszta, rugalmas és jó illatú legyen a ruhád!

Abban viszont nincs különbség, hogy akár kint, akár bent tárolod, hogy muszáj gondoskodnod a lopásvédelemről. Ez legyen többlépcsős, azaz legalább egy mechanikai (zárak, lakatok) és egy elektronikus (pl. nyomkövetős mozgásérzékelő), mert az autókhoz hasonlóan a kétkerekűekre is igaz, hogy minél bonyolultabb elkötni, annál hamarabb fordítanak hátat a tolvajok, hogy könnyebb prédát keressenek.

Végül jöhet a ruha, a sisak és a többi kiegészítő, hiszen ezek felelnek a biztonságodért – megérdemlik a gondoskodást. Mindent tisztíts ki precízen és használj kifejezetten motoros holmikhoz ajánlott szereket! Emellett ügyelj az alapos és teljes szárításra, nehogy egy nedves folt miatt dohosodjon be a ruha a téli pihenő alatt!

A téli indítgatás kérdése megosztja a motorosokat, de műszakilag semmi nem támasztja alá, hogy egyhelyben, feleslegesen járasd a gépet, mert ennyi idő alatt nem tölti fel az akksit sem, sőt az önindítózással csak meríti a telepet. Csak akkor indítsd el tehát, ha mész is vele, különben a félig (se) bemelegített kenőanyag és a párával, nedvességgel teli kipufogó csak árt a vasnak

Ezzel tavaszig el is felejtheted a teendőket, leszámítva egyet persze. Ha van időd, menj le a garázsba és simítsd végig a gépet! Nem mintha ez fontos lenne műszakilag, de a lelkednek bizonyosan jót tesz és segít átvészelni a motor nélkül töltött téli hónapokat.