Megszólalt a motoros, aki nem ismerte az „íratlan szabályokat…”

Megszólalt a motoros, aki nem ismerte az „íratlan szabályokat…”

              - Címkék |Cikkek

Olyan sokan megosztották a – jogtalanul – felháborodott sofőr levelét, hogy elért a híre a motoroshoz is, akit leszorított. A motor vezetője jogi lépéseket fontolgat…

Aki esetleg lemaradt volna a történetről, itt elolvashatja, hogy mi történt pontosan, illetve miként vélekedett erről a jogász:

Kedves Motoros! Én hagytam neked helyet, Te meg hadonászol?

A jogász válaszol: ez a manőver konkrétan bűncselekmény, börtönbe kerülhetsz érte…

Miután megjelentek a cikkek, jelentkezett Róbert, aki a motort vezette, és aki – a sofőr szerint – nem is tud vezetni… Most az ő válaszát olvashatjátok:

Kedves László! Én lennék a nyílt levélben megszólított motoros: Sok és különböző hangvételű válasz fogalmazódott meg bennem olvasva Gábor levelét

és még annak a gondolatát sem vetettem el teljesen, hogy jogi útra viszem az ügyet.

Mivel elsősorban mindig magamban keresem a hibát, elismerem, hogy az adott helyzetben nem megfelelő döntést hoztam, lassítás helyett gyorsítanom kellett volna, de ott erre volt kb. tizedmásodpercem és sajnos az autó üzenőfalára meg nem volt kiírva, hogy, nyugi hagyok neked helyet.

Mutogatnom se kellett volna, de kicsit elöntött az adrenalin, és győzött az igazságérzet. De a jelek szerint a delikvens arcáról egész jól leolvastam, hogy ő mit gondol a kialakult helyzetről…

Azt a KRESZ-szabályt nem ismerem, hogy „ha egy autós utolér egy kamiont, akkor ki fogja előzni”, de az adott útszakasz egy hosszú egyenes, rengeteg lehetősége lett volna sávot váltani, de nem tette, a kamiont se a rendszer töltötte be elé, hanem kristálytisztán messziről látszódott.

Az általa vázolt, „10km/órás sebességkülönbség” pedig csak azért valósult meg, mert fékeztem! Láttam, hogy indexel, ezért kicsit elengedtem a gázt, de mivel nem jött ki, feltételeztem elenged, így haladtam tovább. Majd az utolsó pillanatban kirántja elém az autót, én pedig ekkor fékeztem, mert ahogy korábban vázoltam, sajnos nem volt ráírva, hogy nyugi hagyok neked helyet…

A belső sávos szerencsétlenkedésemhez csak annyit fűznék hozzá, hogy én kérek elnézést, hogy sávon belül nem előzök, csak akkor, ha az autós tudatosan elenged.

Üdvözlettel,

Róbert