From Riders, for Riders – ezzel a mottóval indul Milánóba a német Continental, mely megannyi abronccsal és még több elektronikai fejlesztéssel lesz jelen a kiállításon.
Idén november 5. és 10. között rendezik meg Milánóban Európa egyik legnagyobb motorkerékpáros seregszemléjét, az EICMA-t. Itt a világ minden tájáról felvonulnak a különböző járművek, alkatrészek és felszerelések gyártói, közöttük a Continental is. A beharangozót látva sok újat tudnak majd mutatni a látogatóknak az abroncsok, a műszeregységek és a napjainkban egyre terjedő, automatizált váltók világából is.
A Continental az EICMA-n
Természetesen a legnépszerűbb köpenyek mind megtalálhatóak lesznek a standon, élen a ContiRoadAttack 4, a ContiTrailAttack 3 és az idén bemutatott ContiAttack SM 2-vel, ám ez csak a jéghegy csúcsa.

A vállalat ugyanis élen jár a vezetéssegítő rendszerek és műszeregység gyártásában is, így a motorosok már most láthatják a jövő TFT-kijelzőit, melyek feleslegessé teszik a hagyományos navigációs eszközöket és a kormányra felszerelt mobilokat, hiszen a lapos, 4:1 képarányú TFT-k egyszerre működnek hagyományos műszeregységként és navigációként.
A stand másik fontos újdonsága a vadonatúj KTM 1390 SUPER ADVENTURE lesz, amiben a Continental segítségével fejlesztett okosváltó dolgozik – a kiállításon a motor mellett magát az erőátvitelt és annak működését is láthatják a motorosok.
EICMA 2024: 110 év, 770 kiállító
A nagy, tradicionális gyártók visszatérésével és a rengeteg szórakoztató programmal indul a 81. alkalommal megrendezett EICMA, mely immáron 110 éve az európai piac meghatározó seregszemléje. Tíz zsúfolt pavilonban csaknem nyolcszáz kiállító várja a motorosokat november 5. és 10. között, és összesen 2100 márka lesz jelen.
A 45 országból érkező márkák, beszállítók és start-up cégek összesen 330 000 négyzetméteres területen állíthatják ki portékáikat, miközben a parkolókban és a csarnokok körül versenyek és más programok szórakoztatják az egybegyűlteket.

