Mint ismeretes, a médiában jelenleg is folyó “két év börtönt a lézerblokkolót használóknak!” kampány a békéscsabai esettel kezdődött, amikor a rendőrök feljelentettek egy autóst, aki bekapcsolt lézerblokkolóval – állítólag – többször elhajtott az éppen üzemben lévő sebességmérő készülék (traffipax) előtt.
Az ügyet a Gyulai Megyei Bíróság tegnap, február 28-án reggel tárgyalta.
A tárgyalás során az ügyészség által felmutatott szakvéleményt (amelyre az ügyészség a vádat alapozta) a védelem megkérdőjelezte, és egy valóban erre a témára szakosodott igazságügyi szakértői szakvéleményt mutatott be, valamint kérte az ügyészség által felmutatott szakértői szakvélemény figyelmen kívül hagyását. Ennek következtében (valószínűleg a bíróság jogosnak ítélve meg a védelem álláspontját), a bíróság 10:30-kor a tárgyalást április végére napolta el.
A lézerblokkolók birtoklását és használatát továbbra sem tiltja semmilyen jogszabály, hiszen a lézerblokkoló a lézeres mérőeszköz működését nem befolyásolja, csupán nem ad értékelhető jelet a járműről. A lézersugár, amelyet a lézeres mérőeszköz kibocsát, semmilyen adatot nem tartalmaz, így adatbevitel és továbbítás akadályozása sem történhet. A lézeres mérőeszköz, a törvényi definíció szerint sem számítástechnikai rendszer, illetve az az állítás sem helyes, hogy jogosulatlanul akadályozná a lézerblokkoló a mérőeszköz működését, hiszen a lézerblokkoló „jogosult”, ha nem így lenne, akkor a törvényalkotók nem vették volna ki a 175/2003-as kormányrendeletből ezen eszközök tiltását.
via: forum.index.hu