Kipukkadt a “lézerblokkoló-per” lufi?

Kipukkadt a “lézerblokkoló-per” lufi?

              - Címkék |Kiemelt cikk

2011. április 27-én a Gyulai Bíróságon folytatódott a tavaly indított per, amelyben az ügyészség hacker-támadásnak próbálta meg beállítani a lézerblokkolók használatát, amelyet egy általuk felkért szakértő az igazságügyi szakvéleményben is próbált alátámasztani.

A védelem megkérdőjelezte a szakvélemény tartalmát, illetve annak készítőjének kompetenciáját, amellyel a jelek szerint maga a bírónő is egyetértett. A mai napon új igazságügyi szakértőt rendeltek ki, ezzel mintegy hatályon kívül helyezve a pert indító ügyészség egyik bástyáját, valamint bizonytalan időre a per folytatását is elnapolták (a védelem által elkészíttetett igazságügyi szakértői szakvéleményt mindenesetre nem utasította vissza a bírónő).

Az érdeklődés is jelentősen visszaesett az ügyben: a mostani tárgyaláson már egyetlen TV vagy újság sem vett részt, és elhalkultak a 2 év börtönnel fenyegetők is…
A további fejleményekkel természetesen jelentkezünk a jövőben is.
.