Mindig nagy öröm, ha az olvasók és kommentelők segítségével valaki egy igazán jó motorra bukkan, mint most Szaki is… Gratulálunk, jó választás!
Kedves Kutya!
Szeptemberben fordultam hozzád, hogy motorvásárlásban kérjek tanácsot – sok hasznosat tanultam a válaszokból, köszönöm, hogy kitetted az oldalatokra és a Facebookon is megosztottad. A sok hozzászólás és a te véleményed is segítettek, hogy még jobban átgondoljam, mit szeretnék és mire van lehetőségem.
Már a célegyenesben
A motor pár napja lett meg. Mielőtt lelőném a poént, írok pár sort a szeptember óta eltelt időszakról. Utánanéztem több típusnak is, amit ajánlottál/ajánlottatok. Gondolkodtam az áron is, érdemes-e hozzátenni, spórolni vagy elég az öt guriga. Beszélgettem a motoros barátaimmal, a szerelőmet is jól kifaggattam több típusról. Álmodoztam, ábrándoztam, realizáltam a helyzetet, sokat agyaltam rajta, de éreztem, hogy a szívem húz valami felé, ami nemrég jött be a képbe. Aztán lehetőség is adódott. Egy kollégám el akarta adni a saját motorját, mert nagyobbra akart váltani. Le is beszéltük, azután mégis meggondolta magát: nem tudott megválni a motorjától, mert hozzánőtt. Ez sokat elárult arról, hogy nem rossz típus felé tendálok, de még várnom kell egy kicsit. Nem is sokáig kellett keresgélnem, mert egy barátom bátyja felajánlotta a saját vasát kihasználatlanság miatt.
Így jutottam hozzá egy gyönyörű, nagyon jó állapotban lévő Honda VFR 750 (1995)-hez. A motort Amerikából hozták be, mérföldes órával, apró eltérésekkel az európai modellhez képest. Már a látványa megbizsergetett. Nagyon jól néz ki. Benézve az ülés alá, lebontva az idomokat pedig olyan finom, igényes megoldásokat láttam, hogy még inkább megtetszett. Formája nem agresszív, szögletes, mint a mai gépek, hanem van benne valami időtlen szépség. A hangja gyönyörű, és semmihez sem hasonlítható a fogaskerekes vezérlés visítása. Szinte kívánja a kanyart, nagyon jól tartja az ívet, a futóműve szintekkel jobb a kis Kawánál.
Szeptemberben azt írtam, hogy inkább a csupasz motorokat és a túrásabb testtartást részesítem előnyben, a sportmotor nem játszik. A VFR határeset. Mikor az ősszel felültem egyre, nagyon más volt az ER-5-höz képest, de nem túl előredőlős, sportos, inkább a sport és a túra közötti átmenet. Az üléspozíció is megfelelő, kényelmes. Mikor hazahoztam, nem is akartam először leszállni róla. Sőt a feleségem egyből akart egyet gurulni…
A súlyától tartottam, mert szinte mindenki azt mondta, nehéz, alacsony sebességen elhagyja magát. A száraz tömege kb. negyven kilóval több az előző motoromnál. Ahhoz képest nem vészes. Igaz, nem én leszek a vezetéstechnikai tréningek “lassú menet királya”, de 10-20 km/h fölött már nem érezni a súlyát.
A futóműve nagyon jó, kisimítja az út egyenetlenségeit, nem pattogok úgy rajta mint a Kawán. A fék is harapósabb. Nem ragozom tovább, hozzájutottam egy legendához. Bízom benne, hogy sok közös élményünk lesz, nem törik ropira, és sokáig nálunk is “családtag” lesz! : )
Üdv: Szaki