Ha bejelented, hogy elveszett a tábla, cseszheted: onnan nem mozdulhatsz a géppel. Ha azt mondod, ellopták, akkor hazudsz, és alig kerülsz jobb helyzetbe. Nincs más megoldás, menj haza ártatlan fejjel, és mondd, hogy nem is tudtad…
Robi hívta fel a figyelmünket az Origo cikkére, amiben egy elveszett rendszámtábláról és az abból fakadó kalamajkáról mesél a szerencsétlenül járt tulajdonos. Amikor észrevette, hogy az autójáról leesett az első plakett, bement a rendőrségre. Onnan az okmányirodába küldték, azonban péntek délután négy óra volt, így egy egész hétvégére ott rostokolhattak volna, mert a zsaruk elmondása szerint így egy métert sem mehetnek tovább, pedig vagy 150 kilométerre laktak a helyszíntől.
Végül a yardon kitalálták, hogy egy jó nagy papírra írják fel a rendszámot, ragasszák a szélvédőre, és úgy menjenek haza. Így is tettek, amit persze kiszúrt útközben egy – másik megyében járőröző – rendőr. – Ezt hogy gondolták? – kérdezte a fecnit látva, mire ők elmondták, hogy a kékruhás kollégák javasolták a megoldást.
– Ezért születnek a rendőrviccek! – felelte a zsaru, hozzátéve, hogy a rendszám nélküli közlekedés ötezres szabálysértés, míg a kamu, papírra fércelt azonosító használata bűncselekmény… Levetette velük, majd nagylelkűen büntetés nélkül útnak engedte őket, hozzátéve, ha hazáig megállítják őket, mondják, hogy nem is tudták, hogy leesett.
Ugye mindenki kitalálta – azon a pár kilométeren ismét belefutottak egy ellenőrzésbe, és csípőből nyomták a választ: nem tudtuk. Ezúttal is engedékeny volt a szolgálatot teljesítő, sőt ismét nyomatékosan felhívták a figyelmüket, hogy igazoltatáskor egybehangzóan állítsák: ők nem is tudták, hogy nincs ott…
– De hát tudjuk, most mondta, hogy nincs ott! – felelték, mire a rendőr a maradék türelmét összekaparva csitította őket: Maradjunk annyiban, hogy nem tudták… Viszontlátásra, jó utat!”