A klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-verseny mezőnye tegnap célba ért, a motorosoknál ezúttal is skandináv győzelem született.
A rajttól elsőként jöttünk el, de amikor a tó körüli részre fordultunk, el kellett engednem az egyik buggyst, mert ő volt a belső íven a kanyarban. Ádáz harc zajlott, senki sem akarta feladni, senki sem akart engedni. De ez így is van jól, azért jöttünk ide, hogy versenyezzünk – mondta az autósok között induló Szalay Balázs, aki 13. helyen ért be az idei Africa Race-en.

A kamionosok között az orosz alakulat Kamaza hódította el az elsőséget Anton Sibalovval a vezetőülésben, míg a kétkerekűek csatáját a norvég KTM-es, Pal Anders Ullevalseter nyerte 48 óra 12 perces összidővel. Az Africa Race érdekessége, hogy bár a szervezők igyekeznek hűek maradni az eredeti útvonalhoz, így a befutó is a legendás Rózsaszín-tó partján van, a Dakar nevet a stílszerű befutó ellenére sem használhatják, hiszen az ma a Dél-Amerikában zajló verseny elnevezése.