Történt egyszer, hogy egy barátomat (nevezzük Jánosnak) a barátai motoros túrára hívták. János nem ismerte a túravezetőt, de mivel tapasztalt motoros, ügyesen és biztonságosan vezeti a vasat, így elfogadta a meghívást. Nem gondolta, hogy milyen galibába is mászik ezzel…
A megszokottnál több, nagyjából 20 motoros jött össze, szép kis csapat. Barátom a harmadik helyre került a sorban, többnyire a túravezető mögött motorozott a cipzáralakzatban. Nem is volt semmi gond, míg egy nagyobb városon nem haladtak keresztül. A vezető több lámpás kereszteződésen is úgy ment át, hogy a lámpa neki már sárgára váltott, erre ő inkább gyorsított, nem számolva azzal, hogy a csapat vakon követi, így a csoport utolsó tagjai már a piroson csúsznak át.
Nem várt reakció
Így történt a következő kereszteződésnél is: amikorra odaértek, a lámpa éppen sárgára váltott. A túravezető erőteljesen gyorsított (ahogy korábban is), így a többiek is ugyanezt tették – köztük János is, harmadikként, közvetlenül a túravezető mögött. Azonban a következő pillanatban a túravezető vészfékezéssel megállt, túlcsúszva a lámpán, már a gyalogátkelőhelyen.
Barátom számára nem volt elég a rendelkezésre álló néhány tizedmásodperc, hogy lereagálja a váratlan mozdulatot. Gyorsan reagált és igyekezett felhasználni a vezetéstechnikai tréningen tanultakat, de kikerülésre nem volt lehetősége (a másik sávban már állt egy autó, a saját sávjukban a túravezető mellett pedig a második motoros igyekezett szintén vészfékezéssel megállni), így végül utolérte a túravezető motorját. Szerencsére nem történt komolyabb baj: sikerült szinte teljesen megállnia, így egyik motor sem dőlt el, nem sérült meg senki. Az első motor rendszámtáblája felgyűrődött, Jánosnak pedig betört a fényszórója.
Mivel tovább tudtak menni, ezért a következő pihenőnél megbeszélték az esetet. Akkor a túravezető elismerte, hogy hát igen, ebben ő is hibás volt, és majd megpróbál segíteni. Ez alatt azt értette, hogy a baráti szervizben majd ingyen beszerelik az új fényszórót – ennél többet nem tud és nem is akar tenni, örüljön, hogy nem rendezték „hivatalosan” a dolgot, mert akkor minden kár a barátomra hárult volna, elvégre ő haladt hátul, ő ment bele.
Elgondolkodtam a történeten és annak tanulságain… Több is akad belőlük.
- Amire a legtöbben először gondolunk: a KRESZ
- § Követési távolság: (1) Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.
Tehát a képlet egyszerű: aki hátulról csattan bele az előtte lévőbe, az a hunyó az esetek 99,9%-ban – tehát jogilag egyértelműen János volt a hibás, ezen kár is vitázni.
- Menjünk eggyel mélyebbre: mi is a Túravezető kötelessége, feladata?
– A KRESZ szabályainak megfelelően vezetni a csoportot, a helytelen magatartású, balesetveszélyesen közlekedő személyeket kizárja a túrázásból.
– Ennek megfelelően a Túravezető általában a csapat egyik legtapasztaltabb és legmegfontoltabb motorosa.
Többekben felmerülhet, hogy a történetben szereplő túravezető bizony nem volt a helyzet magaslatán. Inkább bizonytalannak tűnt, semmint megfontoltnak, már csak a következetlen magatartás miatt is, sőt többször idézett elő balesetveszélyes helyzetet, és közvetve hozzájárult a megtörtént balesethez is. Legközelebb kétszer is meggondoljuk, hogy részt vegyünk-e egy túrán ezzel a túravezetővel.
- Végül pedig: Milyen gondolatok, érzések játszódhatnak le a résztvevőkben?
Egy motoros csoportban, vezetett túra esetében a résztvevők több okból is igyekeznek követni, másolni a túravezető, valamint az előttük haladók tetteit. Nem hiába csatlakoztak: egyedül bárki útnak indul, a vezetett túra azonban többet ad, már ha tényleg az…
Elsőként a túravezetőbe vetett bizalom kerül szóba: ha részt veszünk egy csoportos guruláson, akkor tudjuk, vagy legalábbis feltételezzük, hogy tapasztalt, megfontolt, felelősségteljes személyről van szó, hiszen magára vállalta egy csoport vezetését a forgalomban. Tisztában van ennek felelősségével, ismeri az utat, számol a sor végén haladó utolsó motorossal is.
Másrészt ott vannak a többiek, akik körülöttünk motoroznak. Igyekszünk lépést tartani velük, nem lemaradni, nem hátráltatni őket – nem szeretnénk, ha az a vélemény alakulna ki rólunk, hogy „béna, szerencsétlen, kezdők” vagyunk, persze tesszük mindezt túlzott kockázat vállalása nélkül.
A csordaszellem okozza a bajt
Rendben, ezek az elvárások óhatatlanul is nyomást gyakorolnak ránk, ezért néha bevállalunk olyan dolgokat is, amiket egyedül motorozva talán nem tennénk meg: pl. előzés közben a megengedettnél nagyobb sebességet, hogy egyben maradjon az alakzat vagy sárgán áthajtást a kereszteződésen.
Nem szép szó, de ez a „csordaszellem”, amikor nem akarunk kilógni a sorból. Ha azt látjuk, hogy az előttünk haladók átmennek a sárgán, esetleg már belecsípnek a pirosba is, nagyon erős, határozott jellemre van szükség, hogy dacolva a többiekkel úgy döntsek, hogy én bizony megállok, és nem megyek át. A legtöbben, még ha el is bizonytalanodunk egy pillanatra („Biztosan okos dolog ez?”), de már úgyis lendületben vagyunk, és könnyebben mozdul úgy a kezünk, hogy inkább ráhúzunk a gázmarkolatra, hamarabb túl vagyunk rajta, pedig ez az egyetlen rossz döntés…
Ráadásul még azon is izgulhatunk, hogy ha megállunk a kereszteződésben, akkor a túravezető vajon észreveszi-e (egy profi túravezető igen, észreveszi – a szerk.) megállnak és megvárnak-e, vagy pedig tovább mennek, és ha mi nem ismerjük az útvonalat, mert rábíztuk magunkat, akkor nem fogunk-e eltévedni? Ha valaki tudatos döntést tud hozni ilyenkor (a legtöbben sajnos nem!), még azon is elgondolkozhat, hogy ha előttem gyorsítanak, de én vészfékezéssel megállok, akkor azt kockáztatom, hogy a mögöttem sorakozók belém jönnek, mivel bennük is az előbb leírtakhoz hasonló érzések, gondolatok dolgoznak.
Mindez fokozottan igaz a csoport elején, a túravezetőhöz közel haladva. Ott még kevesebb a reakcióidőnk, a döntési lehetőségünk, könnyebben követjük „vakon” a csoport vezetőjét a belé vetett bizalom miatt. Hátrébb már messzebbről látjuk a történéseket és az esetleges hibákat, és ha azt látjuk, hogy a csoport eleje sárgán megy át, számíthatunk arra, hogy nálunk már piros lesz a lámpa, így több időnk van megfontoltabb döntést hozni és időben fékezni.
Van megoldás, mégpedig a felelős vezető
A fenti gondolatok már árnyalják a képet, mert a KRESZ valóban előírja a követési távolság betartását, azonban ezt nagyon nehéz betartani egy szoros csoportban haladva. Különösen igaz ez a történetben leírt helyzetre, amikor az előttünk haladó gyorsítva közeledik egy kereszteződéshez, majd váratlanul vészfékezéssel megáll. Erre a helyzetre (valljuk be őszintén) egyikünk sem számít, és nagy valószínűséggel nem tudunk helyesen reagálni, tulajdonképpen leginkább a szerencsén – és a tréningeken tanultakon – múlik, hogy lesz-e baleset, vagy sem.
Ezek egyrészt még jobban kiemelik a túravezető felelősségét, hogy csak olyan manőverbe kezdjen bele, amit lehetőleg a csoport összes tagja biztonságosan és a szabályok betartásával követni tud. Ha nagyobb csoportról van szó, akkor megfelelő távolságban legyenek tapasztalt segítők, akik a maguk kis csoportját vezetni tudják, megvárva az alkalmas időt, helyzetet a manőverhez, valamint ismerik az útvonalat is.
Másrészt a csoportban közlekedve is legyünk tudatosabbak! Nem adhatjuk át a saját felelősségünket a túravezetőnek, a KRESZ mindenkire egyénileg vonatkozik! Ne féljünk NEM végrehajtani egy szabálytalan, vagy veszélyes manővert, függetlenül az előttünk haladóktól, vagy akár a túravezetőtől is!
Ha pedig úgy ítéljük meg, hogy a túravezető vagy mások a csoportban veszélyeztetik a biztonságunkat, esetleg másokét, akkor a következő megállónál jelezzük a túravezetőnek, hogy kiválunk a csapatból, akár szóvá téve annak okát is! Legközelebb pedig gondosabban válasszuk meg a társainkat, akikkel együtt fogunk motorozni, hogy a túra ne bosszankodást, haragot vagy egy ilyen balesetet, hanem örömet és kikapcsolódást jelentsen.