Embert és gépet próbáló kánikula uralkodott a hétvégén, ez azonban nem rémisztette vissza a MAMI Kupa elszánt indulóit. Az aszfaltnál csak a motorsport iránti szenvedély volt forróbb Kakucson…
Három hete zajlott le a Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium kupasorozatának előző, Kakucs Ringen rendezett fordulója. Múlt hétvégén, július 7-9-én ugyanott gyűltek össze a lelkes pilóták, ám ezúttal – a két irányba is használható aszfaltcsík adottságait kihasználva – jobbra ment a kergetőzés.

Már szombaton kora reggel megtelt élettel a depó, voltak, akik csak egy kisebb autóval és szolid sátorral érkeztek, ám sokan akadtak olyanok is, akik tekintélyes méretű táborhelyet húztak fel a homokos-füves területre. A szükséges papírmunka elvégzése és a transzponderek átvétele után mindenki megkezdte a hangolódást a délelőtt tartott időmérő edzésekre, ahol kiderülhetett, ki mennyire járt sikerrel a technika felkészítése során.
Sokan neveztek a kitartás versenyére
Mint az eddigiekben, ezúttal is nyolc kategóriára osztották a nevezőket, némelyeken belül több alkategóriára, így rajthoz álltak a Supermoto, a közös futamon indított YT 90 és YT125 4T, a YT125 4T CBR, a YT125 2T, az MZ Széria, a Classic, valamint a Trofeo Motorline kupa résztvevői. A délután kezdődő éles meccsek a megszokott módon parádésan teltek, az indulók még a tikkasztó melegben is mindent beleadva küzdöttek a legjobb köridőkért.

Délutánra szép számú nézősereg gyűlt össze a lelátókon, népszerű volt a már-már lehetetlen dőlésszögekben kanyarodó szupermotósok látványos vetélkedése, ahol Hartmann Feri mutatta be a nap legnagyobb bravúrját, mikor is első futamos esését követően ellenfelek garmadán átfűzve magát végül felzárkózott az ezüstérmes helyre.
Nem volt hiány izgalmakból
A robogós kategóriákban is nagy csatákat láthattunk, a YT125 2T csoportban pedig feltűnt Molnár Pisti helytállása, aki szembeötlő fejlődésen ment keresztül. Óriásit meccselt a 125 4T-ben a kategória két nagy tehetsége, Templom Vendel és Ernst Norbi, akik az első helyért küzdöttek, mikor Vendel elcsúszott, s ellenfele átesett rajta. Norbi visszaállt a perec után, és bár csak az ötödik helyen, de be tudta fejezni a futamot.

A vasárnapi menetrend hasonlóan alakult, mint a szombaté, azzal a különbséggel, hogy a szupermotósok ekkor már nem indultak. Az időjárás nem kegyelmezett aznap sem, sőt talán még rosszabb volt a helyzet – a nap egész végig kérlelhetetlenül tűzött, forróra hevítve az aszfaltot és a versenyzők bőrruháit is.
Az esemény galériája:
Rövidített futamok a kánikula miatt
A nagy melegre tekintettel a szervezők úgy döntöttek, lerövidítik az etapokat, így 18 helyett „csak” 15 kört kellett kibírniuk a lovasoknak – mondanunk sem kell, ilyen körülmények között még ez is kész hőstett. Az MZ-sek ennek ellenére rendületlenül gyűrték egymást, olyannyira, hogy egy zakó is tarkította a futamukat. Végül minimális különbség döntötte el a dobogós helyek sorsát, de még a többi pozícióért is alaposan megdolgoztak az érintettek. A YT 125 2T első futamában az élen haladó Gudmon-Polyák-Szokolics-Báncsiki négyesben dúlt a harc, szinte végig elképesztő ütemben előzgették egymást.

A Trofeo Motorline bajnokságon is akadtak izgalmas pillanatok, a mezőny meghatározó figurája, Aszalós Zoltán egész nap szenvedett a robogójával: hol ment, hol nem… Ráadásként az első futamon el is esett és Kovac Denis áthajtott rajta, így megszakították a rundot, jóllehet szerencsére senkinek nem esett baja.

A nap végére elgyötört – noha boldog – arccal sétáltak a versenyzők a depóban, szemmel láthatóan borzasztóan elfáradtak – nem csoda, hiszen nézőként is kimerítő volt ez a nap, hát még a pályán! Minden elismerést megérdemelnek ezek a srácok, hiszen az ő lelkesedésüktől válik ez a kupasorozat ilyen nagyszerűvé.
Most egy kis nyári szünet következik a bajnokságban, így a következő fordulóra augusztus 26-27-ig várni kell. Akkor az ország középső részén, Kecskeméten sorakozik majd fel a mezőny, hogy próbára tegyék tudásukat a kakucsihoz hasonlóan szűk, kanyargós gokartpályán. Aki nem tud kilátogatni, de szívesen nyomon követné az eseményeket, az továbbra is megteheti élő közvetítésen keresztül. A live stream az esemény napján az alábbi oldalon lesz elérhető: http://mami.hu/?page=kupa17kecskemet
Így látták a pilóták…
Bánfi Juli (YT 125 4T):
Ahhoz mérten, hogy az idei szezont megelőzően négy éve nem versenyeztem, tulajdonképpen elég jól sikerült a hétvégém. Általában hátul megyek, én vagyok az „ügyeletes bója”, de elégedett vagyok az eredménnyel, mert túléltem, és ez a legfontosabb. A legnehezebb ebben a sportban, hogy nőként olyan bevállalós legyek, mint a fiúk – ebben van hova fejlődnöm, mert sokszor még nem hiszem el, hogy sikerülhet. A célom a jövőre nézve, hogy be tudjak menni 50 másodperc alá ezeken a kis pályákon, hogy egy kicsit felzárkózzak a többiekhez.

Sándor Balázs (Classic 1. és YT125 2T)
A kupában két kategóriában is indulok, a Youngtimerben egyszer sajnos rosszul rajtoltam, ami nem igazán szokott előfordulni, a Classicban pedig az első helyért csatáztam, de sajnos túlvállaltam magam és elestem. A motort sikerült helyrehozni, de az ujjam megsérült, emiatt a második futamokon inkább biztonsági versenyt mentem. Amit leginkább kedvelek a Youngtimerben, hogy lényegtelen, hányadik helyen haladsz, mindig van test-test elleni küzdelem, és van kivel együtt motorozni, hiszen viszonylag kiegyenlített a mezőny. Szeretem továbbá, hogy egy hétvégén nagyon sok esemény van, noha ez fárasztó is, mégis örömteli.

Fábri Zoltán (Robogó Sport P)
Alapjában véve jól sikerült a verseny, megszereztem az összetett harmadik helyet kategóriámban. Szombaton voltak problémáim a robogómmal, de szerencsére ezt sikerült orvosolni, és a pályára is rá tudtam hangolódni. Annak ellenére, hogy a másik irányba jobban szeretem ezt a ringet, mert erre egy kicsit trükkösebb, és speciális ritmusa van, amiből ha – például egy lekörözött versenyző miatt –kiesünk, akkor nehéz visszatalálni. A MAMI Kupában azt szeretem legjobban, hogy jókat lehet meccselni, illetve az egésznek a légkörét, és az embereket – mindenki közvetlen, szívesen segít a másiknak, és ez nagyon jó dolog.

Összesített végeredmény – MAMI Kupa – Kakucs Ring (jobb)
MZ Széria OB
- futam
- Dézsi Viktor
- Irmai Zoltán
- Kása Péter Sándor
- futam
- Dézsi Viktor
- Irmai Zoltán
- Baki Máté Csaba
Trofeo Motorline Kupa
Robogó Racing A
- Valkai Zsolt (Piaggio Skipper)
- Molnár Zsolt (Piaggio ZIP SP1)
- Szabó Bence (Piaggio ZIP SP2)
Trofeo Motorline Kupa
Robogó Racing P
- Ráski Róbert (Piaggio ZIP SP)
- Szöllősi Benedek (Piaggio ZIP SP2)
- Czigány Zsolt (Piaggio ZIP SP)
Trofeo Motorline Kupa
Robogó Sport A
- Négyesi Zsolt (Piaggio ZIP SP2)
- Mihály Dániel István (Yamaha Jog RR)
- Szabados Richárd (Piaggio ZIP SP2)
Trofeo Motorline Kupa
Robogó Sport P
- Gáspár Attila (Piaggio ZIP)
- Surányi Zoltán (Piaggio ZIP SP1)
- Fábri Zoltán (Piaggio ZIP SP)
Livewire Team Supermoto OB
- Ónodi Benjamin (Husqvarna 450)
- Ádám Mihály (Aprilia MXV450)
- Papp Zsolt (Husqvarna)
Super Monkey Supermoto Kupa
- Varga Tamás (Husqvarna)
- Zsubori László (KTM SMR450)
- Hartmann Ferenc (KTM SMR450)
YT90 OB és Simson Sport OB
- Pátkai Miklós (Derbi)
- Farkas Lajos (Aprilia RS)
- Frey Tamás (Simson)
YT 125 4T OB
- Ernszt Norbert (Yamaha YZF125R)
- Templom Vendel (Yamaha YZF125R)
- Lakatos Herman Csaba (Yamaha YZF125R)
YT125 4T Honda CBR 125
- Siket Csaba
- Kulcsár László
- Varga Zsolt
YT125 2T OB
- Gudmon Zoltán (Aprilia RS125)
- Báncsiki László (Aprilia RS125)
- Polyák Bálint (Aprilia RS125)
Classic OB
Classic 1.
- Farkas Lajos (Honda CB350)
- Sándor Balázs (Malanca 125)
- Szántai-Szabó Péter (Yamaha RD250)
Classic 3.
- Horváth Attila (Yamaha RD350)
- Mészáros Sándor (Yamaha RD350)
- Neumann László (Yamaha RD350)
A részletes időeredmények ide kattintva érhetők el.