Idén a Kakucs Ring adott otthont a nemzetközi utánpótlás-bajnokság zárófordulójának. Most a Chrobák Team és személyesen Chrobák Jani beszámolója, illetve remek videója révén belekóstolhattok, milyen remek hangulatban zajlik egy szezon a legkisebb motorosok között…
– Leírhatatlanul büszke vagyok a csapatomra gyerekestül, szülőstül, mindenestül, hiszen nagyon sokat tanultunk mindannyian ebben az évben. Sokan kerültek akár gyerekek, akár felnőttek olyan szituációkba, melyek eddig ismeretlenek voltak számukra. A motorsport egy nagyon összetett szakág, hisz’ nem elég a pályán gyorsnak lenni, gondolkodni, számolni, összpontosítani, mindig összeszedettnek kell lenni. Ez persze nem csak egy emberre, a versenyzőre vonatkozik, hanem a körülötte állókra is. Jelen esetben szerelőre, szülőre, csapatra – kezdte évadértékelőjét a csapatfőnök, Chrobák Jani.
Összefoglaló a kakucsi hétvégéről
Játszva tanulnak…
– Nagy köszönettel tartozom a szülők felé is a kitartó munkáért – folytatta, – no meg a belém fektetett bizalomért. A gyerekeknek egy szórakozás az egész, amit meg is kell tartanunk és ebbe kell belecsempészni azt a komolyságot, fegyelmet, ami nélkülözhetetlen a versenyzéshez. Bízom benne, hogy ez csak az út leje, mert léteznek itthon tehetséges motoros gyerekek, csak nem szabad elrontani, segíteni kell őket. Megadatott számomra, hogy világbajnokságon motorozzak, többször magyar és rangos nemzetközi versenysorozatok bajnoka legyek, így az átélt örömöket szeretném, ha az utánpótlás tagjai is megélhetnék a segítségemmel. Ezért folytatjuk az edzéseket, és készülünk a következő évre, ameddig az időjárás engedi. Még egyszer köszönöm a kitartó munkát mindenkinek, nem utolsó sorban páromnak, aki a leendő gyermekem anyukája is egyben – foglalta össze Chrobák Jani, akinek ezúton is szívből gratulálunk a leendő motorospalántához!