X-Trial VB: máris bizonyított a Gas Gas új igazolása

X-Trial VB: máris bizonyított a Gas Gas új igazolása

              - Címkék |Események, Hírek, Versenyek

A 2017-2018-as X-Trial idény első fordulóját Franciaországban rendezték, ahol a sportág színe-java felvonult, beleértve a Gas Gas frissen leszerződött pilótáit. Ha jövőre Budapesten is ilyen versenyt láthatunk, igazán nem lesz okunk panaszra…

Az óceánparti település, Vendée látta vendégül az X-Trial sorozat motorosait, hogy megmérkőzzenek az idei bajnokság első trófeájáért. Ugyan szoros küzdelem volt, de a sportág legendás alakját, Toni Bout senki nem tudta megszorongatni – a spanyol magabiztosan húzta be újabb győzelmét, egyszersmind tette meg az első lépést az újabb, immáron 11. világbajnoki cím felé. Mögötte azonban ádáz csata folyt a dobogóért,  legfőbb riválisa a Gas Gas csapat új igazolása, Jaime Busto volt, aki már a selejtezőkön másodikként végzett.

A második körben Busto bebizonyította, hogy igazán fekszik neki az új Gas Gas TrialGP 300, s csapata legjobb eredményével került a döntőbe, ahol közvetlenül Bou mögött zárt, megelőzve egyik legfőbb riválisát, Adam Ragát.

Erősen kezdett a Gas Gas alakulata

– Bekerülni a legjobbak közé, és a dobogó második fokára állni? Azt hiszem, ez a legjobb módja, hogy megháláljam a belém vetett bizalmat. Ez egy nagyszerű szezonkezdet az egész csapat számára az X-Trial világbajnokságban – nyilatkozta Jaime Busto a versenyt követően.

A Gas Gas ifjú tehetségei rögtön egy második és egy negyedik hellyel kezdték meg a szezont

– Az első körben egy apró botlás miatt nehezen tudtam felvenni a ritmust, de aztán csak sikerült megszereznem a harmadik helyet kvalifikáción. A második kieséses szakasz nagyon technikás volt, és őszintén szólva előnyösnek bizonyult, hogy utolsóként mehettem. Próbáltam kockáztatni, hogy előnyhöz jussak, de végül a negyedik hellyel kellett beérnem. Mindenesetre remekül éreztem magam, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan még jobb eredményeket mutathatok fel – mondta Jeroni Fajardo.

Az X-Trial sorozat második fordulóját 2018. január 13-án rendezik Montpelierben, míg a zárófordulóra márciusban, Budapesten kerül sor – az itt látottak alapján leszögezhetjük, hogy érdemes lesz kilátogatni.