Nem kezdődik valami fényesen a MotoE-bajnokság: már most biztos, hogy alaposan át kell írni az idei versenynaptárt.
Mint korábban megírtuk, tegnap éjjel tűz ütött ki a jerezi pályán, ahol az idén induló MotoE-bajnokság tisztán elektromos hajtású gépeit tárolták. A tűz okát egyelőre nem lehet tudni, azt viszont megerősítették a szervezők, hogy senki nem sérült meg az épületben, illetve oltás közben.
Hivatalos: törölték a MotoE nyitóversenyét
Továbbá kora délután kiadtak egy nyilatkozatot, amiben megerősítették, hogy
a speciális boxban egyetlen motort sem töltöttek vagy működtettek a tűz fellobbanásakor, vagyis ezt a két tényezőt ki lehet zárni mint kiváltó okot.
Az idei MotoE-bajnokság első összecsapását éppen itt, Jerezben rendeznék május ötödikén, de a szervező DORNA már most bejelentette, hogy a megsemmisült motorok pótlása túl hosszú időt vesz igénybe, ezért ma törölték a spanyol nyitófordulót.
https://youtu.be/X6mMEmpgZ4o
Az egyébként is csak ötfutamosra tervezett évad további dátumai sem biztosak, ezért most arról tárgyalnak a rendezők és a motort biztosító Energica tulajdonosai, hogy miként módosítsák a 2019-es versenynaptárt.