Hosszú évek óta nem látott fellendülést mértek idén januárban és februárban a hazai motorpiacon, ami jó alkalom volt arra, hogy megnézzük, milyen márkájú és kategóriájú új gépeket vásárolunk mi, magyarok.
Essünk is túl rögtön a száraz adatokon, csak hogy mindenki képbe kerüljön, mi a helyzet itthon. Röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy a számok még mindig szerények, de legalább folyamatosan és masszívan növekednek – tavaly már csaknem háromezer új motorkerékpár talált gazdára, amire egy évtizede nem volt példa.

Ennél is örömtelibb, hogy idén – a cudarul hideg és csapadékos tél dacára – már-már rekordokat dönt a piac, ugyanis az első két hónapban csaknem négyszer annyi (!) motort adtak el, mint 2017 elején.
Panaszkodhatunk a gyenge számok miatt, de a fejlődés tagadhatatlan: 2017 első két hónapjában 105 új motor kelt el, idén pedig 366 darab…
Hazai motorpiac – újra fogy a chopper és a sportmotor…
Érdekes „hullámzás” figyelhető meg az egyes kategóriák eredményeiben, ugyanis megint feltörekvőben vannak a kétezres évek slágerei, név szerint a gyorsasági gépek, valamint a testes chopperek és cruiserek. Persze egyelőre nem fenyegetik az éllovasokat, de mindenképpen jó hír, hogy ismét színesítik a piacot.

Ami az egyes géposztályok összesítését illeti, továbbra is a túraendurók és a crossoverek uralják a trónt, nyomukban a csupaszmotorokkal, valamint a nagyrobogókkal. Az első két csoport fölénye olyan masszív, hogy gyakorlatilag abból kerül ki az itthon átadott gépek fele:

Ugyanakkor gyakran halljuk kritikaként, hogy hiába fejlődik a motorpiac, ha továbbra is a 125-ös robogók adják az eladások gerincét. Ez egyébként igaz is volt a válság éveiben, mára azonban teljesen átalakult a piac – immáron nem a nyolcadliteresek, sőt nem is az egyre népszerűbb, A2-es, 48 LE alatti modellek viszik a prímet.
Egyértelmű fölény – továbbra is a „valódi nagymotorok”, vagyis az ötszáz köbcenti felettiek a legkedveltebbek
Öldöklő harc a motorpiacon – márkák küzdelme Magyarországon
Tagadhatatlan, hogy az új motorok élmezőnye tulajdonképpen három nagy márka háziversenyévé alakult: évek óta a BMW, a Honda és a Suzuki küzd az elsőségért. A csörte élét tompítja, hogy egy mezőnyben, mégis „külön pályán” indulnak, ugyanis a Honda a teljes palettát tekintve viszi a prímet, a BMW az 500 köbcenti feletti osztályban lett első, a Suzuki pedig a legnagyobb darabszámban eladott modell címével vigasztalódhat.
Messze kiemelkedik a mezőnyből a piac harmadát uraló Honda, nyomában a Suzukival és a BMW-vel
Úgy fest, idén is hasonló erősorrendre számíthatunk, vagyis tovább folytatódik a három nagy gyártó (BMW, Honda és Suzuki), valamint a három legnépszerűbb géposztály (túraenduró, csupaszmotor és nagyrobogó) csatája a végső győzelemért. Küzdelmükkel alapvetően a vásárlók nyernek, hiszen a kiélezett verseny és a növekvő kínálat mindig a vevőnek kedvez. Ráadásul tavaly jelentősen csökkentették a motorkerékpárok regisztrációs adóját, ezáltal csökkentek az árak, ami újabb lökést adhat a fellendülőben lévő piacnak.


