A kormány által idén nyáron benyújtott adóreform szerencsére a motorosokat is érinti, így januártól akár 5-6 százalékkal csökkenhet az új gépek ára.
Tegyük hozzá, ideje volt már a reformnak, hiszen jelenleg egy 150 cm3-es motorra 135 000 forintot kell fizetni, míg egy százlóerős családi autóra mindössze 65 ezret. Ezen változtatnak a január elsején életbe lépő javaslattal.
Csökken a motorkerékpárok regisztrációs adója
Jelentősen, 45-50 ezer forinttal mérsékelik a kis- és középkategóriás motorkerékpárok regisztrációs adóját, az elektromos és hibrid meghajtású motorok regadója pedig nulla forintra csökken.
Pár hét múlva ötvenezer forinttal csökkenhet az 500-asnál kisebb motorok ára
Ez komolyabb engedmény, mint amit az érdekképviseletek, például az MGE tagjai szorgalmaztak, hiszen az ő javaslatukban a jellemző ingázómotorok, a 125-ös robogók és motorkerékpárok szerepeltek.
Miközben Magyarországon immár harmadik hónapja gyorsul az infláció és fokozódik a pénzromlás mértéke, a motorkerékpárok ára éppen az ellenkező irányba tart – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
Új korszak kezdődik a magyarországi elektromos rollerezésben: Vitézy Dávid ma bejelentette, hogy heteken belül megjelenik a KRESZ-módosítás, mely végre szabályozza a elektromos roller használatát.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?

Robi
Kevés.