Miközben Magyarországon immáron harmadik hónapja gyorsul az infláció és fokozódik a pénzromlás mértéke, a motorkerékpárok ára éppen az ellenkező irányba tart – derült ki a KSH legfrissebb adataiból.
A júliusi 1,2 és az augusztusi 1,3 százalék után szeptemberben már 1,6 százalékos volt az éves infláció, miközben a motorkerékpárok átlagára 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Egyre olcsóbbak az új nagymotorok Magyarországon
A hosszú ideje tartó, folyamatos árcsökkenés hátterében a kedvező euró/forint-árfolyam és a fokozódó piaci verseny állhat, hiszen sorra jelennek meg a kínai és az indiai kihívók, melyek nagy használati értékű és kedvező árú motorokkal ostromolják az európai piacot.
Nem véletlen, hogy amíg 4-5 éve közel kétmillió forint volt egy közel százkilométeres hatótávú e-robogó, ma már 1,2-1,4 millió forint közötti áron elérhető, és a benzines nagymotoroknál is hasonló folyamat figyelhető meg. Más kérdés, hogy a használt gépek továbbra is tartják az árukat, azaz egyelőre az új motorok árcsökkenése nem hozta magával a használtpiac gyökeres átalakulását.
Kapcsolódó anyag: rekordforgalom a hazai motorpiacon – ez volt idén a Top 30 modell
