Cikksorozatunk első részében a jogosítványszerzés rejtelmeibe vezettük be az A2-es vezetői engedélyre vágyó pilótákat. Azóta olvashattatok a 35 kW-os fojtás menetéről, a kerekítési szabályról, a negyedik részben pedig abban segítünk, hogy miként választhatod ki a hozzád leginkább illő motort.
Elsőként mérlegeljük, mennyire vagyunk felkészültek, milyen vezetéstechnikai tudást sajátítottunk el! A teljesen kezdő lovasoknak mindenképpen könnyű, és fürge, de nem túl erős modellt javaslok, amivel könnyen, veszélyérzet nélkül elsajátíthatók az alapok.

Milyen ismérvek alapján érdemes motort választani?
Ilyen például a Honda CB300R, ami csupán 143 kg, azaz 46 kilóval könnyebb szintén A2-es társánál a CB500F-nél. Fordulékony, kényelmes, nem túl magas – kezdők és újrakezdők számára is ideális lehet.

Ha megvan a típus, akkor jöhet a következő fontos kérdés: Használt vagy új motorkerékpárt vegyünk? Nos, ez annyira összetett kérdésnek bizonyult, hogy külön bekezdést szenteltünk neki.
1. Használt vagy új motort vegyek?
Napjainkban az új modellek is elérhető áron mozognak, sőt néhány típus nemes egyszerűséggel alig veszít az értékéből. A BMW egyik legkedveltebb modellcsaládja a GS, és egy új F 750 GS jelenleg 3 299 000 Ft, míg 2020-as testvére a használtpiacon forintra ugyanennyiért kelleti magát. Rendben, a felszereltség sem mellékes, de ha ugyanannyiba kerül a használt, pár ezer kilométeres motor és az új, akkor nem kérdés, hogy melyik éri meg jobban… Ráadásul a BMW-nél ingyen átalakítják 35 kW-osra a modellt, tehát aki A2 jogsival a zsebében vásárolna, annak egyértelműen jobb választás.

Fontos, hogy tudatosan válasszuk ki, milyen minőségű úton, milyen környezetben használjuk a motort, és mennyi lesz a nap/éves futásteljesítmény. Abban az esetben, ha jobbára városban szeretnénk cirkálni, munkába járni elegendő egy alacsonyabb teljesítményű robogó, esetleg kisebb naked pl. Brixton Felsberg 125, Honda CB300R, Benelli 302 S stb. (teljes lista a cikk alján).

Ingázáshoz, autópályázáshoz bizonyosan a kényelmes, nagy teljesítményű túragépeket ajánljuk pl. Kawasaki Versys 650, BMW F 750 GS, Honda CB500X.
2. Melyik a legerősebb A2-es motor?
Természetesen mindenkiben ott bujkál a kisördög és kíváncsiskodik, hogy jó, jó, de melyik a legerősebb A2-es? A kategória csúcsán a 35 kW-os modellek szerepelnek, de ebből nehéz lenne bármit is kiemelni, hiszen egységesen 48 LE az A2 felső határa.

Hogy igazságos és valóban hasznos legyen, nem a teljesítményadatokat hasonlítottuk össze, hanem a forgatónyomatékot, hiszen egy előzés, lámpánál elindulás során sokkal inkább számít, hogy milyen forgatónyomatékot préselt ki a gyártó az erőforrásból, amikor részterhelésen vagy teljes gázon, de alacsonyabb fordulatszámon használod éppen. Nyilvánvalóan a gyárilag visszafojtott, 6-700 köbcentis vasak viszik a prímet, ugyanakkor a könnyebb, 500-as társaik sincsenek nagyon lemaradva.
3. Melyik a leggyorsabb A2-es motor?
Ahogy az imént említettük, ebben a géposztályban egységesen 48 LE a maximum, ezért csak akkor lehet izmosabb egyik modell a másiknál, ha forgatónyomaték terén túltesz rajta. Igen ám, de órákig tart átnyálazni a teljes kínálatot, hogy melyik a legnyomatékosabb gép, ezért megtettük helyettetek – íme, a leggyorsabb A2-es listája!

4. Mivel védjem a motoromat?
Lényegében ezerféle egyszerű és nagyszerű praktika létezik, mi most a két legnépszerűbbet vettük elő Az első, ha bukókeretet, bukócsövet szerelünk fel a vázra – a legtöbb új túramotorhoz ez eleve megrendelhető vásárláskor. Ezen kívül böngészhetünk utángyártott alkatrészek listáján is, temérdek típushoz gyártanak a legkülönfélébb anyagokból ilyen csőszerkezeteket. Az F 750 GS esetében a GIVI TN5127 bukócső 80 590 Ft .A második megoldás a különböző bukógombák, illetve deknivédők felszerelése. Ez nem foglal annyi helyet, mint a bukócső, ezért aztán könnyebb, és az esztétikusabb darabok sem kerülnek annyiba, mint egy bukókeret.

További előnye a bukógombáknak, hogy több fajtát lehet vásárolni akár lengőkar végére, tengelyekre, vázra. Ezek közül gyártótól függően 4313-tól 70 095 forintig válogathatunk.
5. Hogyan fejleszd képességeidet?
A jogosítvány megszerzését követően, ha összeszedtük a megfelelő tapasztalatot, akkor célravezető képzéseken, vezetéstechnikai oktatásokon részt venni, hiszen így még többet tehetünk a balesetek elkerüléséért és javíthatjuk a saját vezetési élményünket. Hogy melyik vezetéstechnikai tréning miért hasznos és miben különböznek az egyes oktatások, arról itt olvashattok bővebben.
Tekintsétek meg az A2-es motorok teljes listáját! (ha többre vagytok kíváncsiak az adott gépről, a színes márkanevekre kattintva további részleteket, adatokat tudhattok meg a motorokról):
| Ducati | Sixty2 | Csupasz | 399 cm3 | 30,2 kW | 167 kg | 34.6 Nm/8000 ford/perc | 3.065.000 Ft | ||
| Benelli | LEONCINO 250 | Csupasz | 249 cm3 | 18 kW | 164 kg | 21.0Nm/7500 ford/perc | 1.380.000 Ft | ||
| Benelli | TRK 251 | Túraenduró | 249,2 cm3 | 18 kW | 153 kg | 21.0Nm/7500 ford/perc | 1.380.000 Ft | ||
| Benelli | LEONCINO 500 TRAIL | Csupasz | 500 cm3 | 35 kW | 210 kg | 46 Nm/6000 ford/perc | 2.250.000 Ft | ||
| Benelli | LEONCINO 500 | Csupasz | 499,6 cm3 | 35 kW | 196 kg | 45 Nm/4500 ford/perc | 2.100.000 Ft | ||
| Benelli | IMPERIALE 400 | Klasszikus | 373,5 cm3 | 15,5 kW | 200 kg | 29 Nm/3500 ford/perc | 1.599.000 Ft | ||
| Benelli | 502 C | Csupasz | 500 cm3 | 35 kW | 217 kg | 45.0 Nm/5000 ford/perc | 2.100.000 Ft | ||
| Benelli | TRK 502 | Túraenduró | 499,6 cm3 | 35 kW | 235 kg | 45 Nm/4500 ford/perc | 2.150.000 Ft | ||
| Benelli | TRK 502 X | Túraenduró | 500 cm3 | 35 kW | 213 kg | 45 Nm/4500 ford/perc | 2.250.000 Ft | ||
| Benelli | 302 R | Gyorsasági | 300 cm3 | 28 kW | 190 kg | 27.4 Nm/9000 ford/perc | 1.599.990 Ft | ||
| Benelli | 302 S | Csupasz | 300 cm3 | 28 kW | 204 kg | 25.6 Nm/9750 ford/perc | 1.570.000 Ft | ||
| BMW | G310 GS | Túraenduró | 313 cm3 | 25 kW | 175 kg | 28 Nm/7.500 ford/perc | 2.118.199 Ft | ||
| BMW | G310R | Csupasz | 313 cm3 | 25 kW | 164 kg | 28 Nm/7.500 ford/perc | 1.885.300 Ft | ||
| BMW | F 750 GS | Túraenduró | 853 cm3 | 35 kW | 227 kg | 63 Nm/4500 ford/perc | 3.299.000 Ft | ||
| BMW | F 900 XR | Túraenduró | 895 cm3 | 35 kW | 219 kg | 66 Nm/4500 ford/perc | 3.988.000 Ft | ||
| BMW | F 900 R | Csupasz | 895 cm3 | 35 kW | 211 kg | 66 Nm/4 500 ford/perc | 2.998.000 Ft | ||
| Brixton | Crossfire 500 | Csupasz | 486 cm3 | 35 kW | Száraz: 180 kg | 43 Nm/6750 ford/perc | 2.299.990 Ft | ||
| Brixton | Crossfire 500X | Csupasz | 486 cm3 | 35 kW | Száraz: 180 kg | 43 Nm/6750 ford/perc | 2.399.990 Ft | ||
| Brixton | Felsberg 250 | Klasszikus | 249 cm3 | 13 kW | Száraz: 155 kg | 16.5 Nm/6500 ford/perc | 1.429.990 Ft | ||
| Suzuki | GSX 250R | Gyorsasági | 248 cm3 | 25 Le | 181 kg | 23.4 Nm/6 500 ford/perc | 1.699.000 Ft | ||
| Suzuki | V-STROM 250 ABS | Túraenduró | 248 cm3 | 25 Le | 188 kg | 23.4 Nm/6 500 ford/perc | 1.799.000 Ft | ||
| Suzuki | SV 650 X | Csupasz | 645 cm3 | 75 Le | 198 kg | 64 Nm/8100 ford/perc | 2.499.000 Ft | ||
| Suzuki | SV 650 ABS | Csupasz | 645 cm3 | 75 Le | 198 kg | 64 Nm/8100 ford/perc | 2.499.00 Ft | ||
| Yamaha | Ténéré 700 (gyári fojtással) | Túraenduró | 689 cm3 | 35 kW | 204 kg | 68 Nm/6500 ford/perc | 3.848.000 Ft | ||
| Yamaha | MT-03 | Csupasz | 321 cm3 | 30,9 kW | 168 kg | 29.6 Nm/9000 ford/perc | 1.848.000 F | ||
| Yamaha | MT-07 (gyári fojtással) | Csupasz | 689 cm3 | 35 kW | 184 kg | 67.0 Nm/6500 ford/perc | 2.398.000 Ft | ||
| Yamaha | XSR 700 | Csupasz | 689 cm3 | 35 kW | 186 kg | 68 Nm/6500 ford/perc | 2.698.000 Ft | ||
| Yamaha | XSR 700 Xtribute | Csupasz | 689 cm3 | 35 kW | 188 kg | 68 Nm/6500 ford/perc | 2.998.000 Ft | ||
| Yamaha | TRACER 7 | Túraenduró | 689 cm3 | 35 kW | 196 kg | 68 Nm/6500 ford/perc | 2.998.000 Ft | ||
| Yamaha | TRACER 7 GT | Túraenduró | 689 cm3 | 35 kW | 68 Nm/6500 ford/perc | 3.568.000 Ft | |||
| Yamaha | R3 | Gyorsasági | 321 cm3 | 30,9 kW | 170 kg | 28.8 Nm/9000 ford/perc | 2.048.000 Ft | ||
| Honda | CBR500R | Gyorsasági | 471 cm3 | 35 kW | 192 kg | 43 Nm/6500 ford/perc | 2.429.000 Ft | ||
| Honda | CB500X | Túraenduró | 471 cm3 | 35 kW | 197 kg | 43 Nm/6500 ford/perc | 2 389 000 Ft | ||
| Honda | CRF300 Rally | Rally | 286 cm3 | 20,1 kW | 153 kg | 26,6 Nm/6500 ford/perc | 2.369.000 Ft | ||
| Honda | CRF300L | Túraenduró | 286 cm3 | 20,1 kW | 142 kg | 26,6 Nm/6500 ford/perc | 1.949.000 Ft | ||
| Honda | CB500F | Csupasz | 471 cm3 | 35 kW | 189 kg | 43 Nm/6500 ford/perc | 2.229.000Ft | ||
| Honda | CMX500 Rebel | Bobber | 471 cm3 | 34 kW | 191 kg | 43,3 Nm/6000 ford/perc | 2.249.000 Ft | ||
| Honda | CB300R | Csupasz | 286 cm3 | 23,1 kW | 143 kg | 27,5 Nm/7500 ford/perc | 1.789.000 Ft | ||
| KTM | RC 390 | Gyorsasági | 373 cm3 | 32 kW | Száraz: 149 kg | 35 Nm | 1.768.000 Ft | ||
| KTM | Duke 390 | Csupasz | 373 cm3 | 32 kW | Száraz: 149 kg | 37 Nm | 1.649.000 Ft | ||
| KTM | 390 ADVENTURE | Túraenduró | 373 cm3 | 32 kW | Száraz: 158 kg | 37 Nm | 1.866.000 Ft | ||
| Kawasaki | Z400 | Csupasz | 399 cm3 | 33,4 kW | 167 kg | 38 Nm/8000 ford/perc | 2.090.000 Ft | ||
| Kawasaki | Vulcan S Café | Cruiser | 649 cm3 | 45 kW | 231 kg | 63 Nm/6600 ford/perc | 2.699.000 Ft | ||
| Kawasaki | Vulcan S | Cruiser | 649 cm3 | 45 kW | 229 kg | 63 Nm/6600 ford/perc | 2.549.000 Ft | ||
| Kawasaki | Versys-X 650 | Túraenduró | 649 cm3 | 51 kW | 217 kg | 64 Nm/7000 ford/perc | 2.690.000 Ft | ||
| Kawasaki | Versys-X 300 | Túraenduró | 296 cm3 | 29,3 kW | 175 kg | 25.7 Nm/10000 ford/perc | 1.890.000 Ft | ||
| Kawasaki | Ninja 400 | Gyorsasági | 399 cm3 | 33,4 kW | 168 kg | 38 Nm/8000 ford/perc | 2.090.000 Ft | ||