Félbeszakították a Moto3 utolsó edzését, és egyelőre nem adtak ki információt a pilóták állapotáról.
Hatalmas bukás a Moto3 időmérő edzésén: Sasaki, valamint Dupasquier és közvetlenül utánuk Alcoba is a sóderágyban kötött ki. Reméljük, mind megússzák komolyabb sérülés nélkül, de Dupasquiert negyed órával később is az esés helyén, bent a pályán ápolják, ami nem jó jel.
Tragikus bukás a Moto3-ban: Dupasquier és Sasaki
Amint friss hírek érkeznek a pályáról, mi is frissítjük a cikket. (Képek és videó: Marmi97)
Frissítve: Sasaki komolyabb sérülések nélkül úszta meg az esést, de Dupasquiert mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Jobbulást kívánunk mindhárom pilótának!
Időközben Görbe Soma motorversenyző édesapja, a helyszínről jelentkező Görbe Sándor elmondta az Arena 4-nek, hogy gyakorlatilag teljes hírzárlat van a pályán, és semmit nem lehet tudni a sérült svájci versenyző állapotáról. Eközben Dupasquier csapata és mentora, a szintén svájci Thomas Lüthi is úgy döntött, hogy visszalép a vasárnapi versenytől, és inkább a kórházban próbál segíteni a családtagoknak.
Frissítve – 2021. 05. 30.:

Vasárnap délután érkezett a hír, hogy a életét veszítette az egykori svájci krosszversenyző fia, a Moto3-ban induló KTM-es Jason Dupasquier. Csupán 19 éves volt. Nyugodjék békében!